Míg a tavalyi évben még 15-17 százalékkal mérséklődtek a díjak a magyar mobilpiacon, addig ebben az évben jóval szerényebb mértékű csökkenéssel kell beérniük az ügyfeleknek
"Január 19-én, szerdán 0 órától a MOL Rt. a motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 5 forinttal emeli. A gázolaj ára nem változik - közölte az olajtársaság.
"Az uniós és magyar pályázati forrásból elnyert, összesen 350 millió forint felhasználásával hét témakörben indít az idén nagyszabású fejlesztési programot a FVM Gödöllői Mezőgazda...
Eddig 545 magyar orvos távozott Nyugat-Európába uniós csatlakozásunk óta, hogy ott vállaljon munkát, s a kedvezőtlen folyamatnak még egyáltalán nincs vége.
"Tatabánya | Városunk természet adta értékeire gondolva először természetesen egykori szénvagyon jut eszünkbe. A száz éve elkezdett bányászat tette naggyá, országosan ismertté Tata...
Akár hat százalékos árkülönbség is lehet a legolcsóbb és a legdrágább benzinkutak között, s az autós egyszeri tankolással akár ötszáz forintot is megspórolhat, ha körültekintően vá...
Januártól az interneten keresztül is eljuttathatják tagdíjbevallásukat a foglalkoztatók a magánnyugdíjpénztárakba, miután a PSZÁF által fejlesztett, elektronikusan hitelesített mag...
"Tatabánya Az ismeretek átadásának egyik kivételes példáját valósították meg a megyeszékhely tíz általános iskolájában...
"Tatabánya/Esztergom Habsburg György, az osztrák császári dinasztia tagja látogatott a hét végén a tatabányai Tesco áruházba...
"A Kapolyi László nevével fémjelzett Kárpát Energo Kft. 2,3 milliárd forintért megvásárolja a bánhidai erőművet a Vértesi Erőmű Rt-től...
"A 6,3 százalékos nyugdíjemelés átlagosan 3600 forinttal magasabb öregségi ellátást jelent a nyugdíjasoknak.
"Bár jogszabály nincs az iskolai mobilhasználatra, a telefonok gyakorisága miatt az oktatási intézmények is kénytelenek voltak rendezni a kérdést.
Közös gyűjtést szervez 2005. január 8-án, szombaton reggel 8 és este 8 óra között a Tesco, a Népszabadság, a Blikk és a Magyar Vöröskereszt az ország 42 Tesco áruházában a dél-ázsi...
"A jövőben több térfigyelő kamera működhet a tatabányai kistérségben. Az ehhez szükséges pénzügyi forrást, 4 millió forintot...
"Az idén a megszokottnál két hónappal később, május 20-áig lehet postára adni az adóbevallásokat.