Csöngetés után tilos a csörgés
"Bár jogszabály nincs az iskolai mobilhasználatra, a telefonok gyakorisága miatt az oktatási intézmények is kénytelenek voltak rendezni a kérdést.
A gépekkel órán készített fotók elől azonban a tanárok sem menekülhetnek. Van, ahol a szülők a problémás gyerekek."
"Az oroszlányi Lengyel József Gimnáziumban nem vártak decemberig, és már áprilisban minden belső szabályzatot módosítottak. H. Varga Andrea igazgatónő szerint gondot jelent a mobiltelefon, sok diákjuknak van. Korábban fegyelmit kapott, akinek a telefonja dallamos csörgéssel zavarta meg az órát. Emellett az iskola etikai kódexében korlátozták a feltűnő iskolai öltözködést is.
A tatai gimnazisták fegyelmezettek az iskolában, nem vétenek a szabály ellen. Az Eötvös-gimnázium igazgatóhelyettese, Csúzyné Harasztosi Julianna elmondta, hogy legtöbbször inkább a szülőkkel van probléma. Mindig van egy-két felnőtt, aki elfelejti kikapcsolni készülékét a szülői fórumokon."
(Forrás: www.24ora.hu)