T-Mobile: szerényebb mértékű tarifacsökkentés várható az idén
Míg a tavalyi évben még 15-17 százalékkal mérséklődtek a díjak a magyar mobilpiacon, addig ebben az évben jóval szerényebb mértékű csökkenéssel kell beérniük az ügyfeleknek
- derült ki Sugár Andrásnak, a T-Mobile Rt. vezérigazgatójának a Világgazdaság kérdésére adott válaszából.
A T-Mobile évindító sajtótájékoztatóján magyarázatként elhangzott, hogy a kiélezett versenyhelyzet hatására már erősen visszaestek a tartalékok. Ráadásul mint kiderült, ebben az évben újabb többmilliárdos nagyberuházásra készülnek a hazai társaságok a harmadik generációs technológia meghonosítása kapcsán. A 3G bevezetése Sugár szerint nem anyagi kérdés, hanem inkább attól függ, hogy mit akar az ügyfél, s az sem mindegy, milyen lesz addigra a készülékkínálat.
A számhordozásra kitérve a vezérigazgató közölte, hogy valamivel többen mentek el a T-Mobile-tól, mint ahányan jöttek, de mint szavaiból kiderült, utóbbiakkal pénzügyileg jól járt a társaság.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)