Volán, város vajúdása

"Több felvonásban tárgyalta illetve tárgyalja a Vértes Volán Rt.-vel kapcsolatos kérdéseket a város képviselő-testülete. Az alapszerződést megkötötték, a jegyárakat emelték.
De a bérletekkel kapcsolatos kompenzáció ügye januárra tolódott.

Tatabánya Ismeretes, hogy a tömegközlekedést szolgáltató cég magánosítás előtt áll. Az még a jövő zenéje, hogyan történik majd, az pedig dupla kérdőjeles, ki lesz vagy lehet a leendő tulajdonos.

A részvénytársaságnak az év végén megszűnik a szerződése a várossal, újat kell tehát kötni. Dr. Horváth István, a Vértes Volán Rt. vezérigazgatója szabad kezet kapott a tárgyalásokra a tulajdonos ÁPV Rt.-től. Szerződéstervezetében kérte: az együttműködést nyolc évre kössék meg. A testületi ülésen ezt az intervallumot többen kifogásolták, túl hosszúnak tartották. A város garanciát vár, hiszen nem lehet ma tudni, ki lesz az új tulajdonos. Másrészt a cég alaptevékenységében változás állhat be, esetleg kivonják a tevékenység egyes elemeit, például jövedelmezőbb szolgáltatásokat, és ez hátrányosan érheti a település tömegközlekedését. A javaslatok között szerepelt 2 illetve 4 éves intervallum is. Hosszas vita után elfogadta a közgyűlés a nyolc évet, azzal a kitétellel, hogy alapvető változás esetén élnek a szerződésbontás lehetőségével - hat hónapos felmondási idővel."

(Forrás: www.24ora.hu)