Véradás a tatabányai Vértes Expon
A Tatabányai Városi Sportcsarnokban idén tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Vértes Expót, amelyen számos kiállító megannyi újdonsága között helyet kap az évek óta állandóan megtartott véradás is. A Vöröskereszt – a véradások szervezője – idén ismételten az Indesit Companyval összefogva toborozza a donorokat.
A nyáron apadó vérkészleteket minden évben nagy nehézségek árán sikerül csak feltölteni, hiszen a vakáció és a szabadságok miatt kevesebb figyelmet fordítanak az emberek a véradásra. Azért, hogy az augusztus 28-án és 29-én a tatabányai Vértes Expora látogatók kedvet kapjanak a nemes cselekedetre, az Indesit Company – a Vöröskeresztet segítve – nagy értékű nyereményeket ajánl fel.
„A Vértes Expon nagyon rég óta szervezünk véradást, mindig igen nagy sikerrel. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján naponta úgy 40 főre számítunk. A véradóknak meglepetéssel is kedveskedünk, hiszen mindegyikük egy-egy 5000 Ft-os kupont kap az Indesit Companytól, amit az Euronics áruházakban lehet beváltani Indesit és Hotpoint-Ariston gépekre, emellett pedig egy Indesit mosógépet is kisorsolunk a donorok között. Más helyszíneken már igen nagy sikerük volt a kuponoknak és a nyereményeknek, sokan örültek, mert épp valamilyen háztartási gépet szerettek volna vásárolni, és kapóra jött a kedvezményes vásárlásra jogosító kedvezménykupon” – mondja Zigó Jana, megyei véradószervező koordinátor.
A véradás ideje és helye:
Augusztus 28-29. (péntek és szombat), 10-18 óra között
Vértes Expo, Városi Sportcsarnok, Tatabánya, Ságvári Endre u. 9.
forrás: tatabanya.hu
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu