Új igazgató a tatabányai kórház élén

"A megyei közgyűlés csütörtöki ülésén zárt ajtók mögött, a baloldali többség szavazataival leváltották a Szent Borbála Kórház főigazgatóját.
Móroczné dr. Tóth Ildikó ténykedése ideje alatt több mint 1 milliárdos adósságállományt dolgozott le az intézmény Kató Gábor megbízott közremqködésével.

A menesztett főigazgató szerint egyértelműen politikai döntés született.

A szavazást követő percekben a Fidesz frakció elhagyta a közgyűlést. Lázár Mózes frakcióvezető úgy fogalmazott: az eljárást felháborítónak, az új főigazgatót alkalmatlannak tartják. Július elsejétől az intézményt Nagyberivói Boér Áron irányítja, aki korábban több kórházban - ledgutóbb Pécsett - is pénzügyi válságmenedzserként tevékenykedett.

A fenntartó még tavaly ősszel határozott úgy, a megyei önkormányzat fenntartásában működő egészségügyi, szociális intézmények igazgatói kinevezéseit egységesíti, azaz a határozatlan időre szóló szerződéseket határozott időtartamra módosítja. A határozat eredményeként az érintett álláshelyeket megpályáztatták, s szinte már minden intézményben meg is történt a régi vagy új igazgató kinevezése."

(Forrás: www.tatabanya.hu)