Új fenntartója van a MÜTF-nek
A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Alapítvány a főiskola fenntartói jogát az EDUTUS Nonprofit Közhasznú Zrt-nek adta át, az új fenntartó a szerződést beadta Oktatási Hivatalhoz, hogy az átadás az őszi tanévkezdésig hatályba léphessen – jelentette be kedden a társaság vezérigazgatója. Farkas Krisztina elmondta: új pályázatokkal fejlesztési forrásokat biztosítanának a főiskolának, a gazdasági képzés mellett a közigazgatás és a közszolgálat területén is képeznének hallgatókat, elsőként felnőtt-, majd alapképzésben.
Az EDUTUS vállalta, hogy főiskola székhelye továbbra is Tatabánya lesz és fennmarad a budapesti és a székelyudvarhelyi képzési hely. Az intézmény ingatlanjai továbbra is az alapítvány tulajdonában maradnak.
Az EDUTUS október végéig új stratégiát dolgoz ki a főiskola további hatékony és fenntartható működése érdekében és folytatja a győri Széchenyi István Egyetemmel megkezdett tárgyalásokat az együttműködésről.
A EDUTUS Nonprofit Közhasznú Zrt. az ADITUS nevű társaság tulajdona, a tatabányai főiskola fenntartására alapították. Az ADITUS Magyarország piacvezető pályázatíró cége. Önkormányzati és felsőoktatási partnereinek 2003 óta csaknem 50 milliárd forintos összegben készített sikeres pályázatokat.
Az intézményt vezető alapítvány kuratóriumának elnöke korábban elmondta: a hallgatók számának csökkenése és a felsőoktatás finanszírozási rendszerének átalakulása miatt a főiskolának új partnereket kell keresni a működéshez. Lévai Ferenc tájékoztatása szerint a nem állami oktatási intézményektől tavaly megvont támogatás mintegy 100 millió forinttal csökkentette a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának működésére fordítható összeget. Az alapítvány kuratóriuma elengedte a főiskola által használt épületek bérleti díját, mintegy 115 millió forint értékben, ezzel megteremtették az intézmény gazdálkodásának egyensúlyát.
A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája 17 éve 96 diákkal indult Tatabányán, ma a városban 1200 hallgatót képeznek, 800 fős tagozatot tartanak fent Budapesten, valamint 400 hallgatójuk van Székelyudvarhelyen.
A főiskola 2008 szeptemberétől mechatronikai és logisztikai szakemberek képzését kezdte meg és gazdaságtudományi felsőfokú szakképzési kínálatát is megújította, nemzetközi szállítmányozási és logisztikai ügyintézői és európai uniós üzleti szakügyintézői képzéseket indítottak.
forrás: tatabanya.hu
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu