Több millió forintot lopott a trükkös csaló


A vízmű munkatársának adta ki magát az az egyelőre ismeretlen nő, aki hamis indokkal jutott be egy idős hölgy otthonába, majd onnét több millió forintot ellopott.

A tatabányai elkövető április 16-án 17 óra után Tatabányán a Körösi Csoma Sándor téren található egyik lépcsőház földszinti lakásába csöngetett be azzal, hogy a vízmű munkatársa.

Az otthonában egyedül tartózkodó 82 éves tatabányai asszony figyelmét elterelte, majd távozott. Az idős asszony csak ezt követően vette észre, hogy a szekrényben, dobozban tartott több millió forint készpénze eltűnt.


A tatabányai károsult a tolvajról annyit tudott elmondani, hogy körülbelül 175-180 centiméter magas, vékony testalkatú. Arca hosszúkás, félhosszú haja barna színű. A bűncselekmény elkövetésekor rózsaszínű kötött blúzt, sötétkék színű szoknyát és magas sarkú cipőt viselt. Nyakában vastag aranylánc volt. Beszédére tájszólás, ruházatára, megjelenésére ápoltság volt jellemző.


A Tatabányai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a személyleírás alapján felismeri az elkövetőt, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja hivatali időben a 34/517-777 (23-14 mellék) telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112, 107 segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


A Tatabányai Rendőrkapitányság ismételten felhívja a lakosság, különösen az idősebb korosztály figyelmét, hogy csak olyan személyt vagy személyeket engedjenek be otthonaikba, portáikra, akik előzetesen hitelt érdemlően igazolni tudják magukat. Bármely hivataltól, szolgáltatótól vagy hatóságtól érkező munkatárs fényképes igazolvánnyal rendelkezik, illetve telefonon is felvilágosítást lehet kérni a küldés valódiságáról.


Forrás: www.tatabanya.hu

Tatabánya Online: www.tataon.hu
Szóljon hozzá a Tatabánya -fórumon! MCOnet Fórum - Tatabánya