Tatabánya - Záróversenyéhez ért a Nyitott Kapuk sorozat

2008. május 28. – Idén is útjára indult a „Nyitott kapuk” rendezvénysorozat Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzatának koordinálásával. A rendezvénysorozat záróversenye május 30 -án, pénteken 9.00-16.00 óráig lesz a szabadtéri Bányászati Múzeumban, ahol az egyes óvodák (délelőtt) és iskolák (délután) képviselői (4 fős csapatokban) mérhetik össze tudásukat az adott szolgáltatók és környezetvédelmi civil szervezetek által összeállított kérdések, ügyességi feladatok alapján egy játékos akadályverseny során.

Mind a záróverseny (óvodás, alsós és felsős kategóriában), mind az alkotói pályázat győzteseit e rendezvényen díjazzák 11.00-kor és 15.45-kor. Az alkotói pályázat legjobb alkotásait a záróverseny helyszínén kiállítják. A Tatabányai Polgármesteri Hivatal weboldalán (www.tatabanya.hu környezetünk menüpont) az összes résztvevő szolgáltatóról, illetve civil szervezetről közzétett 100 szavas összefoglalók segítik idén is az iskolás csoportok versenyre való felkészülését.
A „Nyitott kapuk” rendezvénysorozattal kapcsolatos kérdésekkel kapcsolatos információ a következő telefonszámokon és e-mail címen kapható: 30/549-2006, kornyezet@tatabanya.hu.

2008-ban a következő szolgáltatók nyitották meg kapuikat az óvodák és iskolák előtt: UPC Magyarország Kft., AVE Tatabánya Zrt.; Északdunántúli Vízmű Zrt.; Égáz-Dégáz Zrt.; Tatabánya Erőmű Kft.; MÁV Zrt.; Tatabánya Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság; Szabadtéri Bányászati Múzeum. A rendezvényt a Komtávhő Zrt. is támogatja. A rendezvény szlogenje megegyező az előző években használttal: „Együtt értetek”. A szolgáltatók mellett a következő környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek csatlakoztak a programhoz: MTESZ, a GERECSE Barlangkutató és Természetvédő Egyesület és a Zöld Sziget Kör.



Forrás: www.tatabanya.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Záróversenyéhez ért a Nyitott Kapuk sorozat



Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz



Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu