Tatabánya- Vonattal érkezett Tatabányára a szépségkirálynő
A tizenhat diák két hétre látogatott az Árpád Gimnáziumba. Emma Garry mesélte, meglepődtek a sok játékon, azt hitték, mindig így néz ki a Fő tér.
– Nálunk, Amerikában sokat beszélünk a környezeti problémákról, ha csak tehetjük, kerékpárral, gyalog járunk – kezdte Emma, majd elárulta, iskolába is úgy mennek, hogy egy szülő több gyereket visz.
– Reggel az egyik anyuka visz minket, délután már más jön értünk. Így kevesebb autó indul útnak – mondta Emma. Az amerikai diáknak legjobban a kerekes járógépnek örült, mert az unokatestvérének is van, úgyhogy ügyesen tudta használni. A tatabányai Nagy József kerékpár-versenyző, az autómentes napra szabadságot vett ki.
– Egyszer kijöttem a rendezvényre, és annyira tetszett, hogy azóta minden évben kijárok. Ma már segítek is a bicós versenyen. Jó itt a hangulat, és a gyerekek is aranyosan próbálkoznak – mondta Nagy József.
Polgár Krisztina, a Miss Earth Hungary 2008 szépségkirálynő először vett részt az autómentes napon. Stílusosan reggel villamosra, majd buszra szállt, és vonattal utazott Tatabányára.
– Mióta Miss Earth lettem, előtérbe került az életemben a környezettudatos szemlélet – mesélte Polgár Krisztina, aki egy fát is ültetett Tatabányán. Hogy mindig tudja, jól van-e a csemete, megígérte, minden évben ellátogat a megyeszékhelyre.
Forrás: kemma.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya- Vonattal érkezett Tatabányára a szépségkirálynő
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu