Tatabánya - Ülésezik a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás
Módosítják az Egyesített Szociális Intézmények alapító okiratát, megkötik a Társulás és az Utcai Szociális Segítők Egyesülete közötti feladatátvállalási és Foglalkozás-egészségügyi Szolgáltatásra vonatkozó megbízási szerződéseket.
A polgármesterek határoznak a Közkincs-programban maradt összeg felhasználásáról, illetve mozgókönyvtári és közművelődési feladatok ellátására igényelt normatív támogatásokról is döntenek a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás április 1-i, keddi ülésén.
A kistérségi társulás résztvevői módosítják az Egyesített Szociális Intézmények alapító okiratát, tárgyalnak az Emeltszintű és Átlagos Ellátást Nyújtó Idősek Otthona férőhely arányszámának változásáról, valamint az ESZI kistérségi fenntartásba adásáról szóló határozat módosításáról a családi napközi feladat-ellátáshoz szükséges intézményi térítési díj megállapításának vonatkozásában. Megkötik a Társulás és az Utcai Szociális Segítők Egyesülete közötti feladatátvállalási és a Foglalkozás-egészségügyi Szolgáltatásra vonatkozó megbízási szerződéseket. Az ülésen a polgármesterek határoznak a Közkincs-program megvalósítása során fennmaradt összeg felhasználásáról. Többek között döntenek a mozgókönyvtári és közművelődési feladatok ellátására igényelt normatív támogatások átadására vonatkozó megállapodások megkötéséről a József Attila Megyei Könyvtárral, a nyilvános könyvtárral nem rendelkező, könyvtári szolgáltató hely kialakítását biztosító kistérségi településekkel.
Forrás: www.radirradio.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya -Ülésezik a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu