Tatabánya - Több táskányi ajándék a kupakokért

„Ez itt marad?” – ment Zotya az óvó nénihez egy társasjátékkal a kezében, amelyet az AVE Tatabánya vitt a vértesszőlősi Samufalvi Óvodába.

Megnyugtatták, minden náluk marad, hiszen több zsáknyi kupakot gyűjtöttek össze a gyerekek.

– Óvodák és iskolák vettek részt az idei kupakgyűjtő akciónkban. Megpróbáljuk mindig úgy rangsorolni őket, figyelembe vesszük, hány gyerek jár az intézménybe. Így lehetőség szerint mindenhová viszünk valami ajándékot. Minden évben megrendezzük az akciót, és május, június körül látogatjuk meg a gyűjtőket – mondta Éliásné Bánsági Katalin, az AVE Köztisztasági Osztályának vezetőhelyettese.

Miközben beszélgettünk a gyerekek már ki is pakolták a négy nagy táska játékot. Egyikük az új ugrálókötéllel mutatta, milyen ügyesen tud menni vele, másikuk egy labdát dobált. Többen pedig leültek az udvaron lévő plédekre, hogy a többi játékot is kipróbálják.

Törökné Pátrovics Erika, az óvoda intézményvezetője mesélte, volt olyan gyerekük, aki reggelente először nem a csoportszobába ment, hanem leült a gyűjtőedény mellé. Vigyázott arra, hogy a kupakokat mindenki oda dobja be. Amikor Éliásné Bánsági Katalin elment, az apróságok kórusban kiabálták neki, „Továbbra is gyűjtjük a kupakokat!”

74684_samufalva330_976_20080617142938_666.jpg



Forrás: www.kemma.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Több táskányi ajándék a kupakokért



Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu