Tatabánya- Több por lebegett a párás levegőben

Tatabánya az éves átlagértékek alapján általában a legszennyezettebb hazai városok közé tartozik. Az idén eddig – folyamatosan figyelve a két mérőállomás eredményeit – megnyugtatóbbnak tűnt a helyzet, az elmúlt hetekben azonban magasabb porkoncentrációt mértek az Erdész és a Ságvári úti mérőállomások, szennyezett minősítést eredményezve.

A magasabb porkoncentráció illetve ózontartalom szezonális jellegű. Míg az előbbi elsősorban ősszel és télen, addig az utóbbi tavasszal okoz problémát, ráadásul a meteorológiai viszonyok is befolyásolhatják Tatabánya levegőjének minőségét. Persze télen is lehet magasabb az ózontartalom, de ez elsősorban a hegyvidéki tájakon, 2000 méter fölött fordul elő, ha hó fedi a tájat.

Egyébként nem csak a helyi, hanem a regionális hatások is növelhetik a légszennyezettséget, ráadásul a budapesti szennyezettség is eljuthat Tatabányára, ahogy a külföldi is.
Emellett azonban nem felejthetjük el, hogy a rosszabb légszennyezettségi adatokért elsősorban a közlekedés tehető felelőssé: az agglomerációból sokan járnak be a megyeszékhelyre, ráadásul a bevásárlóközpontok, áruházak, plázák is növelik a forgalmat, hiszen a környező településekről is sokan látogatják.

Szakemberek szerint megoldást jelenthetne, ha az emberek gyakrabban használnák a tömegközlekedést, ülnének buszra és vonatra, vagy csökkenne a forgalom a városban, vagyis elkerülő utak épülhetnének.
Ahogy az alábbi táblázatból is kiderül, a két mérőállomáson eltérő eredmények születnek minden nap. Ennek oka, hogy míg az Erdész út egy viszonylag nyugodtabb része Tatabányának, addig a Ságvári úton sokkal több autó halad át. Ez és a Győri út a megyeszékhely egyik legforgalmasabb része, ráadásul itt találkozik több, a város különböző részeit összekötő út is.

Ahogy az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség győri mérőállomásának munkatársától, Bakódi Lajosnétól megtudtuk, hamarosan fellélegezhetünk. Az elmúlt napokban azért volt magasabb a porkoncentráció is, mert a Kárpát-medencére egy anticiklon telepedett és a légtömegek lefelé irányuló mozgása nem engedte kiszellőzni a térséget. Csütörtökről péntekre virradó éjszaka viszont megindult a tisztulás, hála a  felfelé szálló légtömegeknek.
– Nincs nagyobb mennyiségben por a levegőben, mint egyébként, csak a párás időben a levegőben lebeg – tette hozzá a szakember.

 



Forrás: kemma.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya- Több por lebegett a párás levegőben



Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz



Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu