Tatabánya - Több beleszólást kér a város a foci jövőjébe

Tatabánya városa annak ellenére sem hátrál ki a helyi futball mögül, hogy a Tatabánya FC igen szerény teljesítményt nyújtva, távozott a nemzeti bajnokság első osztályából – közölte Bencsik János, a város polgármestere. Mivel a legnagyobb támogató továbbra is a helyi közösség marad, a város önkormányzata nagyobb beleszólást kér az immáron másodosztályban induló klub jövőképének alakításába.
A polgármester a közgyűlési vitában elmondta: az önkormányzat az idén is nyolcvan millió forintot biztosít a helyi labdarúgás támogatására. Negyven millióval segíti az úgynevezett profi csapat működését, tizenöt millióval az utánpótlás nevelését. Gondoskodik a létesítmények fenntartásáról, s azok ingyenes használatáról. Bencsik János emlékeztetett arra is, hogy a város az elmúlt években saját erőből finanszírozta a stadion korszerűsítését.

A testületi ülésen a továbbiakban elhangzott: a fő tulajdonos amerikai magánember szintén negyven millióval járul hozzá a költségekhez, de nem vesz részt az utánpótlás támogatásában, a létesítmények fenntartásában, illetve fejlesztésében. Ezzel szemben a tulajdonosi jogokat döntő fölényben, 92%-os arányban gyakorolja. A csapat működésével kapcsolatos napi kérdésekbe a városnak ez idáig nem volt beleszólása. A csapatban, illetve annak környezetében bekövetkező változásokról az önkormányzat rendszerint csak utólag kapott tájékoztatást.

A közgyűlés ezért úgy döntött, hogy kezdeményezi a társasági szerződés módosítását. Ezzel együtt Lévai Ferenc alpolgármestert bízta meg a tulajdonosi képviseletre a Sziget Foci Kft.-ben, illetve megválasztotta a csapatot üzemeltető vállalkozás felügyelő bizottsága elnökének.




Forrás: www.tatabanya.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Több beleszólást kér a város a foci jövőjébe



Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz



Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu