Tatabánya - Tatabányán a ''bőgőmasinák''
A pécsi The Crybabies zenekar, azaz a bőgőmasinák tavaly októberben nyerte meg Tatabányán a Peron Music Tehetségkutató Fesztivált. Azóta sokat koncerteztek, többek között börtönben is.Készültek hangfelvételek és ezen kívül különleges körülmények között kerültek kapcsolatba egy amerikai zenekarral. A zenekari tagcserés változások is elindultak. Három tag marad a régi formációból. Matyinak, Barninak és Petinek egy új emberrel kell összeszoknia. A The Crybabies zenekar március 29-én, szombaton 19 órakor játszik Tatabányán a Közművelődés Házában.
A banda eddigi basszusgitárosa, Schóber Andris novemberben kijelentette, hogy más zenei vizekre tervez evezni, illetve egyéb elfoglaltságai is azt indokolták, hogy elhagyja a zenekart. A srácok tudomásul vették a tényt, és alighogy elkezdtek új bőgőst keresni, régi jó barátjuk, Soltész Péter rögtön jelentkezett a feladatra. Így a váltás mondhatni zökkenőmentesen zajlott. A zenekar 2008-ban koncertezgetett is szépen, érdekes helyeket (pl. a baranya megyei börtön) járt meg, zenélt a Cool Head Clan, Solution, Nuke, Fürgerókalábak zenekarok előtt, az év szökőnapján pedig ismét ellátogatott Tatabányára a Roxxy Music Café meghívása jóvoltából, ahol a ráhangoló Billy Idol koncertfilm-vetítést követően a helyi kiválóság, a TATU18 remek hangulatot generált, hogy utánuk a négy pécsi suhanc már a jól előmelegített deszkákra léphessen. Egyedi élménye a csapatnak, hogy a Fiatalkorúak Börtönében voltak koncertezni. A raboknak évente egy alkalmuk van, amikor lehetőségük nyílik koncerten szórakozni. Ováció várta a zenekart, bár a zenészeknek a legnagyobb nehézséget a börtönbe való bejutás jelentette, mert az egyik zenész otthon felejtette papírjait.
Időközben végre hivatalosan is megjelent a Bukkake EP névre hallgató hanganyaguk, melyet koncerteken ingyenesen osztogatnak a közönség nagy megelégedésére. Ráadásul a kislemezen található összes szám meghallgatható a zenekar myspace oldalán.
Forrás: www.radirradio.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Tatabányán a ''bőgőmasinák''
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu