Tatabánya - Tatabányai siker az Európai Számviteli Héten
A tatabányai Modern Üzleti Tudományok főiskolájának hallgatói tagjai voltak, annak belga és lett főiskolásokból álló csapatnak, melyet a legötletesebbnek választottak meg a Lettországban rendezett 9. Európai Számviteli Héten.
A március elején szervezett programon a 12 európai országból érkezett diákok megismerkedtek az Európai Unióban alkalmazott egységes pénzügyi-számviteli szabályokkal, a tőzsdei beszámolók előírásaival, melyet már az USA-ban is elfogadnak.
A Modern Üzleti Tudományok Főiskoláját Wolczyk Mónika és Eigner Péter gazdálkodási szakos hallgatók képviselték. Kísérőtanáruk Borbély Katalin docens, számvitel-tanár volt, aki kiemelte; a program elősegíti, hogy a hallgatók többnyelvű környezetben szerezzenek olyan gyakorlati tapasztalatokat, melyeket egy vállalatnál elhelyezkedve hasznosítani tudnak. A diákoknak 13 professzor tartott előadást a nemzetköz számviteli standardokról (saját tőke, eszközök, források és beszámoló elemzés), délelőttönként pedig esettanulmányok megoldását kellett bemutatni. A szervezők három nemzetiségű csapatokat állítottak össze, a tatabányai főiskolások belga és lett diákokkal dolgoztak együtt. Munkájuk a hét folyamán egyre eredményesebb volt, így elnyerték a legkreatívabb csapat címet.
Forrás: www.radirradio.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Tatabányai siker az Európai Számviteli Héten
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu