Tatabánya - Nyárköszöntő Fesztivál lesz a Csónakázó-tónál
A csónakázó-tónál Nyárköszöntő Fesztivált rendez a megyeszékhely önkormányzata június 16-án, szombaton. Többek között családi piknik, futóverseny, lufis szívküldi, tánccsoportok fellépése, zenei koncertek, játszóházak és gyermekprogramok várják az érdeklődőket.
Az idei évben első alkalommal szervezik meg nyárköszöntő fesztivált, amely - a Városi Sportiroda koordinálásában - a kőszínpad előtti téren bemelegítő tornával és gyermek futóversennyel kezdődik a Csónakázó-tó körül. A délelőtt folyamán fellépnek a Bányász mazsorett és a Kiscinege néptánc csoportok, valamint a CDF Táncegyesület, majd a Szoma Kune Cserhaja helyi cigány táncegyüttes mutatkozik be. Délután a játszótér melletti terület népesül be, ahová családi piknikre várják a vállalkozó kedvű látogatókat. A hazulról hozott vagy a helyszínen elfogyasztott elemózsia ízeihez a Tatabányai Fesztivál Fúvószenekar szolgáltatja a zenét. Délután kettő órától az Avion zenekar, majd Váczi Eszter és a Szörp zenekar lép színpadra, őket a Takáts Tamás Dirty Blues Band követi. Az est folyamán fellép még a Mellékhatások zenekar, koncertet ad a Tatabányai Big Band és közel négyszáz darab a lufis üzenet szállhat a magasba a szigeti szívküldi keretében. A tatabányai nyárköszöntő fesztivált a Csónakázó-tónál a KGB, azaz Kontor-Ganxsta-Big Daddy sztáregyüttes koncertje zárja.
Forrás: www.tatabanya.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Nyárköszöntő Fesztivál lesz a Csónakázó-tónál
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu