Tatabánya - Nem lesz népszavazás az 50 megawattos erőműről Tatabányán

A városi bíróság elsőfokú ítélete szerint nem írható ki népszavazás Tatabányán arról, létesüljön-e a városban 50 megawattnál nagyobb erőmű, de arról igen, hogy épülhet-e a városban hulladékégető – tájékoztatta a városi bíróság ügyeletes bírája, Hamvas Béla pénteken az MTI-t.

Tatabánya történetének első népszavazását a civilekből álló Bánhidai Baráti Kör kezdeményezte a bánhidai erőmű újraindítása és hulladékégető megvalósítása ellen. Az aláírásgyűjtő ívek hitelesítését a Tatabányai Fűtőerőmű Kft. és a Vértesi Erőmű Zrt. kifogásolta – közölte korábban a polgármester, Bencsik János (Fidesz). A Fűtőerőmű Kft. igazgatója, Káldy Lajos elmondta, a bíróság elfogadta formai kifogásukat, mert „nem várható el egy átlagembertől, hogy tudja, mi az az 50 megawatt”. Az igazgató a bíróság álláspontjával ellentétben úgy véli, hogy az alkotmányba, a villamos energiáról szóló és az önkormányzati törvénybe ütközik a hulladékégető tilalmáról szóló népszavazás kiírása.

Káldy Lajos az MTI-nek úgy fogalmazott; „az erőműben technikailag elképzelhető a hulladékégetés, olyan szerkezettel, amely a törvényes előírásoknak megfelel”. Az igazgató rámutatott arra, hogy a tatabányai regionális hulladéklerakóban válogatómű épül, innen kinyerhető lenne a földgáznál olcsóbb tüzelőanyag. Ennek hozamából a városi távfűtés használói is részesülhetnének, azonban ez a kérdés jelenleg nincs napirenden – tette hozzá.

Forrás: www.mno.hu


Szóljon hozzá fórumunkon:Tatabánya - Nem lesz népszavazás az 50 megawattos erőműről Tatabányán

 

 

Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz

 



Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu