Tatabánya - Negyedmillió forint a rászorultaknak

Több mint 250 ezer forint gyűlt össze a Szociális Szolgálat programjának jegybevételeiből és befizetéseiből rendeztek az oroszlányi Művelődési Központban.

Az eseményen Rajnai Gábor polgármester emlékeztetett arra: Polgármesterként, szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt köszönthettem Önöket első alkalommal ezen a jótékonysági eseményen, s akkor azt mondtam, városunkban évről évre nő azok száma, akiknek szociális ellátásra van szükségük. A mai napon immár a nyolcadik műsorra kerül sor, s sajnos most is azt kell mondanom, folyamatosan nő a rászorultak száma, tehát jó helyre kerül minden adományozott forint, melyeket a szolgálat bajbajutott, elesett embertársaink megsegítésére, programjaira és tartalékainak bővítésére fordítja.

A szolgálat nevében Répási Jánosné köszöntötte a vendégeket, és köszönte meg az adományokat, majd ezt követően a Bányász Fúvós Fesztiválzenekar, a kömlődi mazsorettek és a C.D.F. táncegyesület fiataljai szórakoztatták a jelenlévőket.


Forrás: www.radirradio.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Negyedmillió forint a rászorultaknak

Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz

Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu