Tatabánya - MÜTF: sikeres a székelyudvarhelyi képzés

A tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának székelyudvarhelyi képzési központjában megtartották az idei esztendőben nappali tagozaton végző hallgatók államvizsgáit. Bencsik János tatabányai polgármester – az egyik államvizsga-bizottság elnökeként – arról számolt be, hogy a tizenöt székelyföldi fiatal egyaránt sikeres vizsgaeredménnyel bizonyította alkalmasságát a közgazdász hivatás gyakorlására.
Bencsik János kiemelte, hogy a fiatal szakemberek mindegyike szülőföldjén folytatja, illetve kezdi meg hivatásának gyakorlását, mely egyben azt is jelenti, hogy jó kezekbe kerül Székelyföld gazdaságának fejlesztése. A végzősök többsége már ma is a térség gazdasági társaságainál dolgozik, illetve a családi vállalkozásokat erősíti. A vizsgabizottság elnöke elégedettségének adott hangot azzal is, hogy külön említést tett a vizsgázók környezettudatos hozzáállásáról is. A másoddiplomás hallgatók közül több mint harmincan készülnek arra, hogy a közeljövőben szintén számot adjanak megszerzett ismereteikről. Az ünnepélyes diplomaátadóra szeptemberben kerítenek sort a székely anyavárosban, amikor is ünnepi szenátusi ülés keretében emlékeznek meg a tatabányai intézmény székelyudvarhelyi tagozatának tíz évvel ezelőtti megalapításáról. – adott tájékoztatást Bencsik János.
 





Forrás: www.tatabanya.hu






Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - MÜTF: sikeres a székelyudvarhelyi képzés






Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz






Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!






A hír támogatója:






Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.



Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás



Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu