Tatabánya- Michl József: nincs tovább... így leszünk méltók 1956-hoz

A város közéletének meghatározó szereplői az idén sem tudtak együtt ünnepelni. MIchl József polgármester szerint a rendszerváltásnak nevezett zsákutcában eljutottunk az utca végén tornyosuló falhoz, ezért vissza kell fordulni.

A jobboldalhoz tartozók csütörtökön emlékeztek több helyszínen, míg a más nézeteket vallók egy nappal korábban. Ennek magyarázata két évre nyúlik vissza, amikor először mondott nem csupán visszaemlékező, hanem aktuálpolitikai beszédet is polgármesterként Michl József.
Tata elsőszámú választott vezetője tegnap is keményen fogalmazott a városi diákönkormányzat 52 évvel ezelőtti forradalmunk eseményeit felidéző műsora után.

Egyebek mellett azt mondta, hogy a rendszerváltásnak nevezett zsákutcában elérkeztünk az utca végén tornyosuló falhoz, ezért vissza kell fordulnunk. Később úgy fogalmazott, hogy a báránybőrbe bújt ellenséggel szemben eddig csendesek voltunk, kiraboltak minket, nincs tovább. Beszédét ezzel a mondattal fejezte be: „Így leszünk méltó örökösei 1956-nak.”

Természetesen nem maradtak el a koszorúzások sem. A kegyelet virágait az önkormányzat vezetői után a kistérségi polgármesterek is elhelyezték a körforgalmi emlékműnél, délután pedig sokan vettek részt azon az emlékmeneten, mely a református gimnáziumtól indult a baji úti fasorig, s több helyszínen is felidézték azon tataiak tisztességét, akik a legaktívabb résztvevői voltak több mint fél évszázados szabadságharcunknak.

 



Forrás: kemma.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya- Michl József: nincs tovább... így leszünk méltók 1956-hoz



Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz



Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu