Tatabánya - Megújuló liturgikus terek Tatabányán
Megújul az Óvárosi Református Gyülekezet templomának elöregedett közmű-rendszere. A javítás összegéhez a város közösségi életét szolgáló liturgikus terek tervszerű felújítási programjának keretében a Fidesz-MPSZ tatabányai képviselő-csoportja is anyagi támogatást nyújt.
A párt tatabányai frakciója kiemelt figyelmet fordít a liturgikus terek tervszerű felújítási programjának – fogalmazott Bencsik János abból az alkalomból, hogy a vasárnapi Istentisztelet keretében átadta a Fidesz támogatását a templom közmű-rendszerének kiváltására. Mint mondta, a vallásukat gyakorlók személyükben és az általuk látogatott felekezet tagjaként egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy Tatabánya város közéletében egyre erősebb gyökérzettel rendelkezzen az egymásért való felelősségvállalás érzülete. – Emellett az eleink által létrehozott építészeti értékek megőrzése is arra sarkallt bennünket, hogy rendszeresen és egyben tervszerűen biztosítsunk anyagi segítséget az öregedő épületek felújításához – mondta a polgármester. – Az elmúlt évek során a Szent Margit Római Katolikus Általános Iskola kápolnájának kialakításához nyújtottunk segítséget. Az új hitéleti központ nem csak a diákok, hanem a városrész lakói számára is lehetőséget biztosítanak az elcsendesülésre és lelki megújulásra. A Bánhidai Református Gyülekezet templomának rekonstrukciójával a város talán legszebb – Kós Károly tanítvány által tervezett –, kamarakoncertek megtartására is alkalmas liturgikus tere jött létre. Az idei esztendőben a képviselő-csoport javaslatára a Bánhidai Szent Mihály Templom felújítását segíti a városi önkormányzat. A városképi jelentőségű műemlék templom rekonstrukciós munkálatai már javában folynak. Megújul a toronysisak és az épület teljes homlokzata is új ruhába öltözik. Döntés született arról is, hogy az Alsógallai Szent Gál Műemlék-templom tetőszerkezetének teljes cseréjét is támogatásban részesíti a város. Terveink között szerepel az is, hogy még a jelenlegi önkormányzati ciklusban átépítsük az Óvárosban álló Szent István Bányásztemplom előtti Szent Imre teret. – mondta Tatabánya polgármestere.
Forrás: www.tatabanya.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Megújuló liturgikus terek Tatabányán
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
Forrás: www.tatabanya.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Megújuló liturgikus terek Tatabányán
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu