Tatabánya - Látványosan épül a Népház és a strand

Egymilliárd forinttal kevesebbe került volna egy új színház építése, mint a Népház felújítása, ez az ára annak, hogy a város egyik legszebb és közkedvelt épületét eredeti formájában sikerül megőrizni – mondta Bencsik János polgármester a Népház, Jászai Mari Színháznál, ahol tájékoztatót tartott a munkálatok jelenlegi állapotáról, illetve az óvárosi élményfürdő és strandberuházás újabb lépéseiről.
A Népház rekonstrukciója immár a külső szemlélő számára is látványos szakaszába lépett. A régi, helyi védelem alatt álló épületszárnyban folyik az ablakok cseréje, a homlokzat javítása, az erkélyek megerősítése. Az épületen belül a villamos- és gépészeti szereléseket, valamint a gipszkartonozást végzik a szakemberek. A nézőtéri épületrészben a mennyezeti boltív megerősítése befejeződött és a tetőhéjazat is elkészült. A mobil nézőtér kialakítása most van folyamatban. A régi épületszárnyhoz hozzáépült színpadtér, zsinórpadlás és az intézményben működő művészeti csoportokat kiszolgáló helyiségek is szerkezetkészek. Itt jeéenleg az utómunkálatokat, a felületkezelést, festést végzi a kivitelező. A színház műszaki átadására december 31-ig kerül sor.

Hollós István, a kivitelező Magyar Építő Zrt. termelési igazgatója elmondta: olyan korszerű, többfunkciós színházat építenek, amely a világon bárhol megállná a helyét. – Kilenc méter átmérőjű forgószínpadot alakítunk ki, a nézőtér pedig süllyeszthető lesz, vagyis a színházterem akár bálteremként is használható lesz – mondta. – A színpadtechnikát pedig az Operaház vagy a Madách Színház színvonalához lehet majd mérni.

Az összességében mintegy négymilliárd forintos beruházás költségeiről szólva Bencsik János polgármester elmondta: tagadhatatlanul olcsóbb lett volna egy új létesítményt építeni, de fontos szempont volt, hogy a város megőrizze egyik legszebb épületét. – Egymilliárd forinttal került volna kevesebbe egy új színház építése, mint a jelenlegi felújítása – árulta el a polgármester. – Ez az ára annak, hogy a tatabányaiak eredeti formájában kapják vissza ezt a közkedvelt kulturális intézményt.

Az élményfürdőről szólva Hollós István elmondta: május 20-án volt az ünnepélyes alapkő-letétel, mostanra pedig már az összes szabadtéri medence elkészült. Most zajlanak a vizes nyomáspróbák, s ha ez véget ér, kezdődhet a csempézés. Az élményfürdő épületének vasbetonszerkezete is szinte teljesen készen áll, jelenleg a legfelső szint födémének a zsaluzása folyik. A tervezett ütemnek megfelelően haladnak a vízgépészet szerelési munkái is. Ugyancsak elkészült a gyermek- és csúszdamedence, s most már a csúszdát alapozzák. Megkezdődött a strandi beruházáshoz kapcsolódó görkorcsolyapálya építése is. A külső közműkiváltások és a parkolók kiépítése nyár végén lesz aktuális.

Arra a felvetésre, hogy a Cseri-út mentén lakók zúgolódnak a nagyméretű teherautók forgalma miatt, a Magyar Építő Zrt. termelési igazgatója azt mondta: elnézést kérnek a lakóktól. – Amikor az időjárás engedte, általában az Olimpikon út felől nyitott ideiglenes utat használtuk. Igyekeztünk, hogy a 6500 köbméter beton és a 600 tonna betonacél szállítása minél kisebb bosszúságot okozzon az itt élőknek. Augusztus végére elkészül az összes szerkezetei elem, akkortól jelentősen csökken ez a fajta környezeti terhelés.

Bencsik János ehhez hozzátette: a városi uszoda várhatóan szeptember végéig fogadja a vendégeket. – Októbertől tavaszig az uszodai medence gépészetét és burkolatát is felújítják, és a medence is új sátortetőt kap – adott tájékoztatást a város polgármestere.

A strand nyitása jövő év május 1-jén várható.

strandk_p1_834_20080626112645_270.jpg



Forrás: www.tatabanya.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Látványosan épül a Népház és a strand



Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz



Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu