Tatabánya - Könnyűzenei tehetségeket keresnek Tatabányán

Zenei tehetségeket keres szeptember 20-án, szombaton Tatabányán a Peron Music Alapítvány. Az immár 13. alkalommal rendezett Peron Országos Tehetségkutató Fesztiválra több mint negyven zenekar jelentkezett az ország minden szegletéből, s a közülük kiválasztott 20 lép majd színpadra a nyáron megújult Roxxy Music Caféban.

Az ifjú zenészek szerzeményeit olyan szakmai tekintélyek fogják zsűrizni, mint Maróthy Zoltán, a Kiss Forever Band gitárosa, vagy Kowalsky, a Kowalsky meg a Vega frontembere. A zsűri tagja lesz továbbá Binges Zsolt, aki többek között a Tokaj-Hegyalja Fesztivál szervezője, megyénkből Racs Attila, zenész, a Tatabányai Zenészegylet elnöke, és Fikner József, zenész. A tehetségkutató reggel 9 órától nyitja meg kapuit a közönség előtt, és az eredményhirdetésig a belépés ingyenes.

A fesztivál gálaestjén 20 órától a tavalyi győztes, pécsi The Crybabes lép színpadra, 21 órától pedig az új nagylemezével turnézó Kowalsky meg a Vega szórakozatja majd a közönséget.

A Peron Tehetségkutató nagy előnye, hogy a nyertes zenekarok utógondozását is felvállalja. Idén pedig film is készül a televíziók számára, hogy a zenekarok produkciói még szélesebb körben eljuthassanak a közönséghez.

 

Forrás: www.tatabanya.hu


Szóljon hozzá fórumunkon:Tatabánya -  Könnyűzenei tehetségeket keresnek Tatabányán

Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz



Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu