Tatabánya - Kistérségi atlétikai központ létrehozását tervezik
"Nem államtitkárnak, hanem testnevelőnek születtem, ezért én csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok az itt látottakról." – ezt Elbert Gábor, a Sportminisztérium szakállamtitkára fogalmazta meg azután, hogy szinte a teljes csütörtök délutánt Bokodon töltötte. A valamikori testnevelő Szöllősi Miklós, a Megyei Sportszövetségek Szövetsége főtitkára, helyi képviselő meghívására érkezett a településre, ahol a tervezett kistérségi atlétikai központról tájékozódott polgármesterek, sportvezetők jelenlétében.
Bokodon már 9 éve működik a Tatabányai SC-Geotech Atlétikai Szakosztályának kihelyezett csoportja, tavaly Szákszenden kezdték meg a munkát, idén következett Dad, ezen a héten pedig Kecskédet célozzák meg. A terveik között szerepel, hogy az atlétikaedzéseket egy műanyag borítású pálya, s a kiegészítő sportterek kialakításával Bokodon összpontosítsák, ám az államtitkárt nem azért invitálták a településre, hogy terveik megvalósításához anyagi támogatásért lobbizzanak. Mint a főtitkár elmondta, a Vértesi Erőmű Zrt.-től jelentős összegre van ígéretük, s a helyi önkormányzat példaértékű a tekintetben, hogy minden évben kiemelten támogatja az atlétikát. Az államtitkári vizit amolyan „megmutatjuk, mit tudunk, ha összefogunk” gondolat mentén jött létre. S Elbert Gábor szerint ez a jövő útja, a bokodi elképzelések maradéktalanul illeszkednek a Nemzeti Sportstratégiához, amelyet tavaly teljes politikai konszenzussal fogadott el az Országgyűlés. A szakállamtitkár elmondta: amikor 2006 nyarán a kérdés kapcsán első gondolatait megfogalmazta a tárca, 11 kistérség vállalt partnerséget, ma pedig ez a szám 94. "Bokodhoz hasonlóan egyre több település, kistérség ismeri fel, hogy a sport, mint eszköz, milyen fontos a helyi közösségek szempontjából. Ez ugyanis talán az élet egyetlen olyan területe, ahol körülhatárolt a játéktér, s a szabályok mindenkire egyformán érvényesek." – fogalmazott a valamikori testnevelő, azt is hozzátéve: a sportban nem számít, hogy ki, melyik felekezethez tartozik, s a szülők milyen értékrendet vallanak, csak az, hogy melyik gyerek ér át először a túloldalra...
Forrás: www.radirradio.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Kistérségi atlétikai központ létrehozását tervezik
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
Forrás: www.radirradio.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Kistérségi atlétikai központ létrehozását tervezik
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu