Tatabánya- Jöttek, láttak, lőttek

Összesen 16 csapat, köztük 2 román és 2 szlovák egység vállalta a Tatabányai Rendőrkapitányság lőkiképzője által megszervezett nemzetközi lőversenyen való indulást. Igaz, akkor még ők sem tudták, milyen nehéz, embert próbáló megmérettetések várnak rájuk.
A két nap alatt 16 feladatot kellett teljesíteniük, valamennyit teljes menetfelszerelésben Vagyis golyóálló sisakban, lövedékálló mellényben, géppisztollyal és pisztollyal. Ezek közül az egyik legérdekesebb és lőversenyen még soha nem szereplő feladat az éjszakai lövészet volt. A versenybizottság sorsolással döntötte el, ki lesz az, aki a hangtompítóval ellátott AMD 65-ös gépkarabéllyal „harcol” csapatáért. Ez a fegyvertípus bár rendszeresítve van a rendőrségnél, csak a speciális egységek eszköztárában szerepel.


Az éjszakai lövészet után a megfáradt csapatok már csak a pihenésre gondoltak, de a megérdemelt alvás helyett újabb megpróbáltatás következett. Teljes menetfelszerelésben Csomán János lőkiképző egy 20 km-es menetgyakorlatra vitte őket, melynek csak a hajnali órákban lett vége. 1-2 óra alvás következett, majd a tatabányai lőtéren újra harcba álltak a taktikai egységek.

Az épületharcászat szintén igazi erőpróbának mutatkozott mind fizikai, mind pedig pszichikai szempontból. Itt az egyik legnehezebb feladatnak az bizonyult, mikor a csapat egy tagjának sörétes puskával három helyszínen végigharcolva kellett megküzdenie a „rosszfiúkkal”.

A két napos nemzetközi lőversenyt az ORFK Nemzeti Nyomozó Iroda Omega egysége nyerte meg. Második helyen a debreceni Hortobágy Akció Osztály végzett, míg a harmadik helyet a szlovák PPU Kosice szerezte meg.

A tatabányai taktikai csoport 13. lett a profi mezőnyben. A csapat teljesítményét és felkészültségét jellemzi, hogy olyan bevezetési egységeket előztek meg, akik napi szinten gyakorolják szakmájukat. Így például maguk mögé utasították a román terrorelhárító szolgálatot, a paksi „Neutronokat” és a Szlovák Tanúvédelmi Szolgálatot. A verseny fő szponzora, Győrfi Tamás - a Tactical Kft. vezetője - a tatabányai egységet különdíjban részesítette.





Forrás: pontmagazin.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya-  Jöttek, láttak, lőttek



Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz



Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu