Tatabánya- Játszóteret avattak Kertvárosban

A megyeszékhely játszótér-fejlesztési programjának köszönhetően újabb, az európai szabványnak is megfelelő játszótérrel és ahhoz kapcsolódó bekerített labdázóval gazdagodott - ezúttal Kertváros.

A város honatyái az elmúlt évben szavazták meg azt, hogy ahol kell, újat építenek, ahol kell ott fejlesztik a játszótereket. A ciklus idejére erre mintegy 450 millió forintot fordítanak. Az idén eddig többek között elkészült a Gál lakótelepen, a Sárberekben, és most itt Kervárosban egy új játszótér, az utóbbi 15 millió forintba került.

Takács Péter, a körzet önkormányzati képviselője az átadáson elmondta: programjában - többek mellett - két játszótér létrehozása szerepel. Az egyik most elkészült itt, a Vitális út-Cseresznyefa út kereszteződésénél, a másik pedig a döntés-előkészítés fázisában van. Remélhetőleg az itt élő mintegy 1400 tizennégy év alatti gyermek azt is hamarosan használhatja majd.  Mindez persze az átadásra odasereglett gyerekeket most csöppet sem érdekelte, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola diákjai nagy örömmel vették birtokba az új játékokat.

 



Forrás: kemma.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya- Játszóteret avattak Kertvárosban



Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz



Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu