Tatabánya - Ismét leállt az építkezés a tatabányai lakóparkban
Újra leállt az építkezés a Bárdos-lakóparkban, amelyet a felszámolás alatt lévő Pólus Kft. kezdett építtetni. Szász Tamás, az új kivitelező, a Best Architect Kft. megbízottja elmondta, 109 millió forint kell a befejezéshez.
Miközben új biztos dolgozik a Pólus Kft. felszámolásán, a cég által kezdett Bárdos-lakóparki lakások építését újra abbahagyták. A jövendőbeli lakók tulajdont próbálnak szerezni, az építő garanciát szeretne. A történet előzménye, hogy a lakásvásárlók június közepén az akkori biztos tiltása ellenére elfoglalták az épületet, hogy befejezzék.
– Elkészítettük a kommunális helyiségeket, hogy a munkálatoknak meglegyenek a feltételei. Emellett az épület őrzését is megoldottuk – mondta Szász Tamás, a cég megbízottja, akitől megtudtuk: eddig körülbelül ötmillió forintot fordítottak a folytatásra saját pénzből: a jelenlegi építő, a Best Architect Kft. a lakásfoglalás óta a korlátozást, a tetőlécezést és részben a gipszkartonozást készítette el, és behúzta a villanyvezetékeket.
Tatabányán a legolcsóbbak
A megyeszékhelyen a Bárdos-lakóparki épületben lehet a legolcsóbban újépítésű ingatlanokat venni.
– Tisztázódtak a jogi helyzetek, úgyhogy már nincsen semmiféle akadálya az értékesítésnek. Az ingatlanokat 200 000 forint/négyzetméteres áron kínáljuk, ami jóval alatta marad még a környező akcióknak is. Az ingatlanokhoz mélygarázst és tároló helyiségeket is lehet venni – mondta Szász Tamás.
A cégmegbízott szerint szükség lenne arra, hogy a takarékszövetkezet vállalja az utófinanszírozást. Vagyis, ahogy készülne az épület, utólag folyósítaná a visszatartott hiteleket. Enélkül nem látnak biztosítékot arra, hogy legalább részben megtérüljön a befektetés. Az összes beszállítóval és közművel megállapodtak: amint megkapják a biztosítékot, azonnal befejezik az épületet. De ez még hiányzik, ezért múlt héten leállt az építkezés.
– Folytatni szeretnénk, mert sokak pénze áll az épületben. Ha most aláírnák az utófinanszírozást, karácsonyra már az összes lakó beköltözhetne – mondta Szász Tamás, majd hozzátette, a teljes befejezéshez körülbelül 109 millió forintra van szükség.
Több vásárlónak áprilisban lejár a szocpol kedvezménye és hitele, amit vissza kell fizetniük, ha addig nem költöznek be. Az építő cég tudomása szerint akad olyan, aki már most felszólítást kapott a hitelezőjétől.
– Az új kivitelezési szerződést egy lakón kívül mindenki aláírta. Volt, aki amikor látta, tényleg dolgozunk, maga hozta a bejárati ajtaját, hogy tegyük be. Megtettük – mondta Szász Tamás.
A terület, amelyen az épület áll, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezethez tartozó Taking Kft. tulajdona, a hitelekkel a takarékszövetkezet foglalkozik. – Egy kivitelezési szerződés tervezete van az asztalunkon, amelyet a lakásvásárlók kötnek majd meg. Ez alapja lehet az új hiteltárgyalásoknak. A tervezetet az igazgatóságnak kell véleményeznie. Az ügyről a hétfő délutáni igazgatósági ülésünkön is beszéltünk – tudtuk meg Léber Ferencnétől, a takarékszövetkezet ügyvezető igazgatójától.
A felszámolást végző Seratus Zrt. vezetőjének elmondása szerint a régi felszámoló biztostól elvették a Pólus Kft. ügyét. – Úgy gondoltuk, új alapokra kell helyezni a felszámolást. Az összes irat átadása-átvétele még nem történt meg, ezért konkrét adatokkal nem szolgálhatok – kezdte Székely Viktória, majd elmondta: az előző biztos a Bárdos-lakóparki épületet felszámolási vagyonnak tekintette, de még nincs információjuk arról, ezt mire alapozta. Annyi biztos, a felszámolás alatti cégnek voltak lakásai és garázsai az épületben.
– Az építkezés folytatását engedélyeztük, hiszen minden fél érdeke, hogy ne amortizálódjon az ingatlan. Az építkezést a jövendőbeli lakók finanszírozzák – foglalta össze Székely Viktória.
Forrás: www.kemma.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya -Ismét leállt az építkezés a tatabányai lakóparkban
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu