Tatabánya - Győztesen távozott Tatabányáról Kiprich
Az NB II. második fordulójában a jócskán megfiatalított Tatabánya fogadta az egykori kedvenc, a 70-szeres válogatott Kiprich József irányította gyirmóti legénységet. Az első percektől úgy tűnt, a hazaiak igencsak tisztelik a másodosztályban tavaly bronzérmet szerző ellenfelüket. A hazaiak alig lépték át a félpályát, jószerével kétszer sem tudtak egymáshoz passzolni. A vendégek gyorsan felmérték a tatabányaiak képességeit, már a középpályán labdát szereztek, és a szélsőket futtatva próbáltak veszélyeztetni. Negyedórát kellett várni az első nagy gólszerzési lehetőségre, ekkor Ribi maradt le centikkel Tóth beadásáról. Feltűnő volt, hogy a kék mezes védők rendszeresen rosszul helyezkedtek, olykor fejetlenség uralkodott közöttük. A gyirmóti fölény csakhamar gólban mutatkozott meg, a 28. percben Kovacsics adott jobbról középre, ahol teljesen üresen Tóth vette mellre a labdát, és a rá nagy rössel kirontó Dénes kapus lába alatt a hálóba gurított, 0-1.
A találat újabb 10 percre visszavetette az amúgy is visszafogott Tatabányát, a találkozó ezen szakaszában elvétve birtokolták csak a játékszert a hazaiak. Mire felébredtek volna, és nekiveselkedtek volna az egyenlítésnek, Gellér gondoskodott róla, hogy ez ne sikerülhessen könnyen. A balhátvéd a 38. percben a saját kapujától mintegy 70 méterre lerántotta Ribit, amiért megkapta második sárga lapját a játékvezetőtől. Az amúgy sportszerű összecsapáson így létszámhátrányba is kerültek a vendéglátók.
A második játékrészben a Tatabánya vezetőedzője változtatott, Kertészt küldte be a védelem bal oldalára, míg Flores a csatársorból visszalépett a középpályára. A gyirmótiak visszazártak a saját térfelükre és kontrákkal igyekeztek zavarba hozni Vámosiékat. Taktikájuk hamar eredményes lett, a 48. percben a védők mögé bejátszott labdát Kovacsics kapta, és 10 méterről a hosszú sarokba helyezett, 0-2.
Feltűnően lassú volt a Bányász játéka, többen is elfogadhatatlan teljesítményt nyújtottak. Főként a szünetben beküldött Kertésszel volt elégedetlen edzője, és 25 perc játék után lecserélte Szolnokira. Hiába volt azonban az újabb átszervezés, meddő mezőnyfölény alakult csak ki, mely főleg a szögletrúgások számában volt mérhető. Az egyetlen említésre méltó lehetőség is egy sarokrúgást követően alakult ki, amikor az előrehúzódó Vámosi bólintott pár lépésről a kapu fölé. Az utolsó fél óra gyakorlatilag eseménytelenül telt el, a tatabányaik adogattak a vendég térfél közepén, egészen addig, amíg valamelyik védő meg nem szerezte tőlük a labdát. A kapuig csak elvétve jutottak el Farkasék, így igazi gólhelyzet nélkül játszották le a meccset. Az összecsapás szép lassan az unalomba fulladt, a reménytelen játékot látva a szurkolók közül többen is a lefújás előtt haza indultak. A tatabányai csapat ezen az összecsapáson nem ütötte meg a másodosztály szintjét sem, nehéz szezon elé néznek.
Forrás: www.kemma.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Győztesen távozott Tatabányáról Kiprich
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu