Tatabánya - Feltuningolt autók, cicik, széttört Volvo Tatabányán
Szombaton rendezték meg az első hivatalos Autó Tuning Show-t Komárom Esztergom megyében.
A programok között szerepelt hangnyomás- és szépségverseny, gokartozás, quadozás, paintball, valamint autómosás is. Utóbbi nem épp a szokványos módon zajlott: topless lányok suvickolták fényesre a néhány esetben már egyébként is makulátlan gépkocsikat. A program részeként egy jobb sorsra érdemes Volvót is ronccsá zúztak. A frusztrációjukat ilyen módon levezetni kívánók a gépkocsi egyes részeire licitálhattak, majd legnagyobb összeget felajánló egy hatalmas kalapáccsal verhette szét a tükröt, a lámpát vagy épp a szélvédőt.
Mindenki itt van aki számít, mondta Szentirmai Dávid, a show egyik rendezője. Az ország többi részén volt már hasonló rendezvény, Komárom-Esztergom megyében azonban ez az első ilyen volumenű és színvonalú rendezvény. Az aktuális hangnyomás-világbajnok autó, egy Fiat Panda is itt volt, valamint több Magyar Kupa-győztes gépkocsi tulajdonosa is tiszteletét tette.
- Mintegy százötven autótulajdonos nevezte járművét a különböző megméretésekre az egész országból, sőt a szomszédos államok területéről is. A shownak sikere van, jövőre is megrendezzük – tette hozzá.
A program utcai felvonulással, valamint egész éjszakás bulival zárult.
Forrás: www.kemma.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Feltuningolt autók, cicik, széttört Volvo Tatabányán
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu