Tatabánya - Fejlesztik az adósságkezelési szolgáltatást
A tatabányai önkormányzat egy fővel bővítette májustól a családsegítő szolgálaton belül működő adósságkezelési csoport létszámát. A program eddigi öt éve alatt 846 család közüzemi hátralékait rendezték a szolgálat segítségével. Az adósságcsökkentési szolgáltatásban az a család részesülhet, akinek közműdíj-hátraléka együttesen nem haladja meg a 267 000 forintot.
Az elmúlt időszakban jelentősen romlott az önrészfizetési hajlandóság a támogatottak körében. A nem fizetők felszólítása, a nyilvántartások kezelése nagy többletmunkát ró a szolgálat munkatársaira. Több esetben előfordul, hogy az adósságkezelési szolgáltatásba bevont önrész megfizetése ellenére a havi számlákat kifizetése már elmarad, ekkor fel kell mondani az adósságkezelési megállapodást – áll a szervezet beszámolójában.
A 2007. áprilisától 2008. március végéig a programba bevont adósság teljes összege 26 785 000 forint volt, a vizsgált időszakban rendezett adósság 11 465 000 forintot tett ki. A kezelt adósság 52 százaléka távhődíj-tartozás volt, 43 százalékban a vízdíj törlesztésére került sor, az áramdíj a teljes összeg 21,5 százalékát tette ki, s mintegy tíz százalékos a közös költség és az önkormányzati lakások bérleti díjának részaránya.
A Komtávhő a szolgáltatás indításakor a nyilvántartáshoz szükséges számítógéppel segítette a Családsegítő Szolgálat munkáját, később vállalta a fűtésdíj-hátralékkal rendelkező adósokkal való előzetes együttműködés lefolytatását és erre kiképzett munkatársat biztosított.
A csak távhős adóssággal rendelkező ügyfelek Komtávhő ügyfélszolgálatán is elindíthatják az adósságkezelési támogatásban való részvételt, más esetben a Platán téren lévő Családsegítő Szolgálathoz lehet fordulni a 512-894-es telefonon, vagy az adossagkezeles@gmail.com e-mail címen.
Adósságcsökkentési szolgáltatásban az a család részesülhet, akinek közműdíj-hátraléka együttesen nem haladja meg a 267 000 forintot. Amennyiben az adósságok együttes összege ennél több, ahhoz az adóssághoz nyújtható támogatás, mely a lakhatás feltételeit leginkább veszélyezteti. Az egy főre jutó jövedelem nem haladhatja meg családoknál a 71 250 forintot, egyedülállóknál a 85 000 forintot.
Az adósságcsökkentési támogatás mértéke az adósság 75 százaléka, maximum 200 000 forint, tehát a fennmaradó 25 százalékot az adósnak egy összegben, vagy részletekben önrészként kell vállalnia. A programban legalább három hónapos próbaidő után lehet részt venni, azaz a jelentkezőnek legalább ennyi ideig rendben kell fizetni a számláit, ezután köt vele megállapodást a polgármesteri hivatal.
Forrás: www.tatabanya.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Fejlesztik az adósságkezelési szolgáltatást
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu