Tatabánya - Esküt tettek - népszavazás előtt
Több mint kétszázan vesznek részt a lebonyolításban
Tatabánya | Folynak a március 9-re kiírt népszavazási előkészületek a megyeszékhelyen, ahol szerdán a szavazóköri delegáltak letették az esküt - értesültünk dr. Bene Magdolnától. Tatabánya címzetes főjegyzője elmondta: a városban több mint kétszázan vesznek részt a népszavazás előkészítésében.

A polgármesteri hivatal földszinti tanácstermében gyűltek össze a szavazókörök pártdelegáltjai és az önkormányzat részéről kijelölt tagok, akiknek feladatuk lesz, hogy segítsék a vasárnapi voksolás lebonyolítását, és felügyeljék az ügymenetet. Az érintettek az esküt Schmidt Csaba alpolgármester előtt tették le, az eseményen részt vett a választási iroda vezetője, dr. Bene Magdolna címzetes főjegyző is, valamint az iroda, és a választást előkészítő szerv több munkatársa is. Mint ismeretes, a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazás vasárnap lesz, akkor a lakosság a kijelölt szavazókörökben reggel hat órától este hét óráig fejezhetik ki véleményüket az adott kérdésekről.
Forrás: www.tatabanya.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Esküt tettek - népszavazás előtt
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu