Tatabánya - Elszántságukat bizonyították a túrázók

"Vannak a normális emberek, és vannak a turisták. Mi az utóbbi kategóriába tartozunk…" – mondta az oroszlányi KÓSZÁK szervezte szombati teljesítménytúra egyik lelkes résztvevője. Valóban, nem kis elszántság szükséges ahhoz, hogy valaki szakadó esőben is nekivágjon a 10-30-40 kilométeres útnak.

A kirándulókat a rossz időjárás sem tántorította el, mint mondták, ha már egyszer elhatározták, hogy eljönnek Oroszlányba, akkor arról már nehéz szívvel mondanának le. A természetjárókat a Vértes-hegység látványosságai kárpótolták odaadásukért: akik a leghosszabb útvonalat választották, a Majki Műemlék-együttes, a Mátyás-kút és a Zsigmond-kő mellett a Csáki várat és a mindszentpusztai barlangokat is megcsodálhatták.

A szombati túrára – a kiszámíthatatlan időjárás ellenére – összesen 158-an jelentkeztek, 39 településről. A legtöbb túrázó Pest-, Komárom-Esztergom-, Győr-Moson-Sopron-, Zala- és Csongrád megyéből érkezett a bányászvárosba, a legfiatalabb résztvevő egy hat éves kisfiú volt, aki 10 kilométeres távon indult. Legtöbben a 40 kilométeres távot választották, itt a leggyorsabb befutó négy és fél óra alatt teljesítette az útvonalat. Tassi József szervező kérdésünkre elmondta, hogy a túrát minden nevező pozitívan értékelte, és a tavalyihoz hasonló népszerűsége miatt magától értetődően jövőre is megrendezik.




Forrás: www.radirradio.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Elszántságukat bizonyították a túrázók



Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz



Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu