Tatabánya - Bravó! Győzelemmel mutatkozott be az Eb-n a Sisa-legénység

U19-es labdarúgó-válogatottunk győzelemmel mutatkozott be a csehországi Európa-bajnokságon. Az egykori tatabányai sikerkovács tréner, Sisa Tibor szövetségi edző együttese Németh Krisztián 10. percben szerezett góljával 1-0-ra győzött Bulgária ellen.

                         76767_080714nemethkrisztian330_1_649_20080715101254_596.jpg

A Victoria Zizkov stadionjában helyet foglaló ezer néző közül legalább nyolcszázan magyarok voltak, és honfitársaink végig lelkesen biztatták fiataljainkat. Bár egész nap esett az eső, a meccs előtt öt perccel kisütött a nap, így a mérkőzést remek időben rendezték.

A mieink határozottan és jól kezdtek, fölényben futballoztak, és első komolyabb helyzetünket ki is tudták használni: a 10. percben Koman Vladimir remek átadása után Németh Krisztián szemfüles gólt szerzett. Ezután a bolgárok fokozatosan átvették az irányítást, sok helyzetet dolgoztak ki, ám Sisa Tibor gárdájának tagjai uralták annyira az eseményeket, hogy a győzelem nem került veszélybe. Ehhez kellett a szurkolók lelkes támogatása, és az is, hogy együttesünk igazi csapatként, rendkívül egységesen és fegyelmezetten küzdött. A meccs minden időszakában volt valaki, aki a hozzá tudta tenni azt a szükséges pluszt, ami az előny megőrzéséhez kellett. Fiataljaink jól segítették ki egymást, szervezetten védekeztek. Csütörtökön, Spanyolország ellen azonban még nehezebb meccs vár a mieinkre...

Együttesünk a győzelemmel jelentős lépést tett a csoport harmadik helyének megszerzése felé, ami azt jelentené, hogy ott lennénk a jövő évi egyiptomi világbajnokságon.

- Ilyen jellegű és hangulatú mérkőzéseket csak egy Európa-, vagy világbajnokságon lehet látni - nyilatkozta a találkozó után Sisa Tibor szövetségi edző. - Az iram remek volt, az izgalmak miatt pedig szerintem a semleges nézők is rendkívül élvezték a meccset. Győzelmünket annak köszönhetjük, hogy a játékosok az első perctől az utolsóig képesek voltak a feladatra koncentrálni.

A magyar válogatott csütörtökön 18 órakor a címvédő spanyolokkal találkozik, vasárnap 20 órától pedig Németország legjobbjaival csap össze. Mindkét mérkőzést az Eurosport élőben közvetíti.



Forrás: www.kemma.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya - Bravó! Győzelemmel mutatkozott be az Eb-n a Sisa-legénység



Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz



Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu