Tatabánya- Az uraknak kedveskedtek

Férfinapot tartottak a város legnagyobb múltú civil szervezetének, a nyugdíjas klubnak tagjai. A szervezet csaknem ötven éve működik eredményesen.

Találkozóikat hosszabb ideje a Magyary Zoltán nevét viselő művelődési központban rendezik. Létszámuk miatt többnyire a színházteremben jönnek össze, ahol gyakran nem csak hivatásos művészek előadását tekintik meg, hanem időnként önmagukat szórakoztatják. Nőnapon és anyák napján például rendszeresen, amikor a nagypapák vidám összeállításokkal is kedveskednek a nagymamáknak.

Kedden viszont először volt példa arra, hogy a hölgyek szerveztek programot az uraknak. Ezúttal férfinapot tartottak. Szokatlan időben és szokatlan módon, hiszen ilyen jellegű rendezvényeket a legtöbb közösségben május 19-én szerveznek vagy az egyházi ünnep alkalmából, az Úr napján. Ennek ellenére remekül sikerült az első nyugdíjas férfinap Tatán.

Olyannyira, hogy a hivatalos programot követő, oldottabb hangulatú részben a cseppet sem idős, de már nem is húszéves asszonyok extra-meglepetést nyújtva nem csak az elnököt, Kiss Józsefet masszírozták meg, hanem mindazokat, akik élni kívántak a cseppet sem mindennapi lehetőséggel.

 



Forrás: kemma.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya- Az uraknak kedveskedtek



Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz



Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu