A tatabányai Fő téren pénteken este sok szál gyertya világított. Ez a fényesség azonban nem a csillogást szolgálta: az „Egy éjszaka a hajléktalanokért" szolidarítási rendezvény része volt. Hazánkban, illetve megyeszékhelyünkön már ötödször tartották meg ezt a csendes megemlékezést-hajléktalan embertársainkért.
A Fő téren az Életfa szobornál a 18-20 óra között megtartott eseményen - amelyet az Utcai Szociális Segítők Egyesülete és partnerszervezetei rendeztek - csaknem százan vettek részt. Lőrincz Norbert, az egyesület elnöke, aki immár több mint másfél évtizede dolgozik ezen a területen, elmondta: céljuk, hogy felhívják a társadalom figyelmét, hogy vannak embertársaink, akik az utcán élnek, s gondoskodnunk kell róluk is. Az átlagember is tud segíteni, adománnyal - például tartós élelmiszerrel, takaróval, önkéntes munkával, vagy akár csak egy telefonnal - ha valahol hajléktalant lát a földön. - Az állandóan hívható 06-34-511-128 számot tárcsázva akár az életét is megmenthetjük embertársunknak - mondta az egyesület vezetője. - Ennyi segítség pénzbe sem kerül, és máris tettünk valamit. Sajnos az utóbbi évben sokan haltak meg különböző betegségekben, értük is gyújtottunk egy-egy szál mécsest itt, a városközpontban. Az utcai segítők és önkéntesek egyébkén naponta visznek meleg teát, élelmet, esetenként ruhaneműket a rászorulóknak.
Az egyik gyertyagyújtó Hegyi Levente 11 éves diák. Mint mondta, szomorúnak tartja, hogy embereknek az utcán kell élniük. - Többet kéne tenni értük, segíteni nekik, hogy munkához, olcsó lakáshoz jussanak - mondta. - Persze, nem mindenki fog dolgozni,de a többség azért igen.
A rendezvényen egyébként lehetőség volt a Szociális Chartához csatlakozni, akár egyénileg, vagy csoportosan. Az 1991-ben elfogadott Szociális Charta többek között kimondja: a méltóság az emberi élettel együtt járó minőség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan, ezért minden ember egyenlő. Emberi méltósága és élete mindenkinek érinthetetlen aki ember, függetlenül fizikai,szellemi képességétől.
Európa számos városában tartják meg a hajléktalanok éjszakáját... Tatabánya közéjük tartozik.
Forrás:www.tatabanya.hu- Tatabánya Online
Szóljon hozzánk: Tatabánya- A hajléktalanokért égtek a mécsesek
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu