Tatabánya- „Nem szabad elherdálni a bábolnai földeket”

A Bábolnai Gazdanapokon, a Parlament mezőgazdasági bizottságának ülésén foglalkoztak Bábolnai Ménesbirtok jövőjével. Az egykori Bábolnai Állami Gazdaság által művelt, állami tulajdonú földből 5600 hektárt értékesítene, illetve haszonbérbe adna a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Állami tulajdonban csak 750 hektár maradna.

A döntéshozók szerint elég a ménes ellátására. Több ellenzéki képviselővel közösen ezt ellenzi a megyei közgyűlés elnöke, dr. Völner Pál is.

A Nemzeti Vagyonkezelő vezetése azért döntött az itteni földek eladása mellett, mert - meglátásuk szerint - a birtok fenntartása veszteséges az államnak.

Ennek az állításnak a megalapozatlanságára hívta fel a figyelmet dr. Medgyasszay László, a KDNP országgyűlési képviselője. A bizottság tagja szerint az idei aratás és betakarítás után látható, hogy a bábolnai földek el tudják tartani a ménest. Nem szabad eladni a földeket, mert akkor az államra hárulna a ménes eltartása. „Ha a Ménesbirtok nem tudja eltartani magát, akkor a mindenkori kormány kénye-kedvétől függ a sorsa” – mondta az ülésen a politikus.

A kihelyezett ülésen dr. Völner Pál, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke bejelentette: az önkormányzat támogatja, hogy a földeket a Ménesbirtok kapja meg, de kész a földek átvételével is segíteni, hogy a helybéli munkahelyeket megvédje, és ne hagyja felaprózni a két évszázados közös kincset, a bábolnai földeket.

- A fő célunk, hogy a vonatkozó közgyűlési döntésnek igyekezzünk érvényt szerezni – indokolta jelenlétét dr. Völner Pál.

- 2008. április 28-án született egy határozat, amely szerint a bábolnai földterületeket állami tulajdonban, a Ménesbirtok kezelésében, kell tartani. Második lehetőség, hogy kerüljenek az önkormányzathoz, illetve a harmadik variáció szerint a helybeli gazdálkodók kaphatnák meg a földet tíz évre hasznosításra. A legegyszerűbb persze az lenne, ha az 5500 hektár területű föld a ménesbirtok használatában maradna.

Ha az érintettek ragaszkodnak az értékesítéshez, a közgyűlés elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy akár az önkormányzat is megpróbálja közösségi tulajdonban tartani ezeket a területeket, hiszen a térségben a munkahelyek függnek ettől. Akik korábban itt dolgoztak, azok közül sokan az új privát nagyüzemben elveszítenék a munkahelyeiket.

A megyei közgyűlési elnök szerint a bizottsági ülés komoly tanulsággal szolgált.

- Számomra világossá vált, hogy régóta létezik egy forgatókönyv, amely mentén privatizálni kívánják az itteni földeket. Akár a helyi gazdálkodók, akár a lótenyésztő szakma, akár az önkormányzat, vagy a parlamenti bizottság ellenzéki képviselői állnak elő ésszerű, optimális javaslatokkal, a kormánypárti politikusok érdemi vizsgálat nélkül egyszerűen lesöprik ezeket a színről.

Az ülés konkrét döntés nélkül ért véget. A bizottsági tagok megegyeztek abban, hogy a javaslatokról legközelebb szavaznak. Dr. Völner Pál és a megyebeli gazdák ugyanakkor nem nyugodhatnak meg, hiszen félő, hogy mégis megtörténik az, amitől sokan tartanak.

- A bábolnai földek értékesek, és ezt kétszáz éve tudják. Hajdan azért telepítették ide a ménesbirtokot, mert körülbelül ekkora terület kellett a ménes fenntartásához. A lovászat, a lótenyésztés akkoriban sem volt feltétlenül nyereséges tevékenység, mégis tudták, érezték, hogy ezt a kincset nem szabad elherdálni. Az a célunk, hogy a világszerte ismert és elismert bábolnai arab lótenyésztés megmaradhasson ezeken a földeken még néhány évszázadig. A területet egyben kell tartani, hiszen csak így lehet önfenntartó. Ha nem lépünk a nyilvánosság elé, és nem érvényesül a nyilvánosság fegyelmező ereje, vagy az önkormányzat nem tud vásárlóként fellépni, a kormánypárti képviselők egyszerűen felaprózzák ezt a nemzeti kincset. Aztán egy szép napon senki ne lepődjön meg, ha egyszer csak ismét egy kézbe kerül az egész birtok. Egyelőre nem tudhatjuk, hogy ki lesz akkor a nagybirtokos, a jövendő „Zöldbáró” - mondta.

 

 



Forrás: www.pontmagazin.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Tatabánya- „Nem szabad elherdálni a bábolnai földeket”



Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz



Képeslapküldő – Tatabánya: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu