Támogatókat keresnek Dózsakert könyvéhez
Idén ünnepli Dózsakert a 40 éves jubileumát. A jeles alkalomból a Dózsakertért Alapítvány egy illusztris kiadványt készül megjelentetni. A három hónap múlva megjelenő kötet bemutatja a városrész múltját, jelenét, közösségi életét és jeles személyiségeit. Dr. Partali László, az alapítvány kuratóriumi elnöke, önkormányzati képviselő elmondta: a könyv összeállításához rengeteg segítséget kaptak, s még mindig várják a támogatókat.
Negyven éve, 1969 májusában született döntés arról, hogy Tatabányának azon a részén, ahol jórészt akkor még kukoricaföldek voltak, felépüljön a Dózsakert nevű városrész. A kiszemelt területen hamarosan több száz lakás nőtt ki a földből, s az ott élők között gyorsan kialakult egy olyan közösségi összetartás, amely azóta is példaértékű. Ennek egyik ékes bizonyítéka az az idén novemberben megjelenő kötet, amely Dózsakert történetét, jelenét dolgozza fel, bemutatva a városrész intézményeit, közösségi életét, jeles személyiségeit. A könyvet a Dózsakertért Alapítvány adja ki, a tervek szerint ezer példányban.
– Mivel ingyenesen hozzáférhető kiadványról van szó, könnyen elképzelhető, hogy szükség lesz utánnyomásra – mondta dr. Partali László, az alapítvány kuratóriumának elnöke, dózsakerti önkormányzati képviselő. – Éppen ezért keressük azokat a támogatókat, akik anyagilag tudnák segíteni, hogy ez a kiadvány minél több tatabányai emberhez eljusson.
A Dózsakertről szóló könyv szerkesztője dr. Somorjai József, a borítót Dallos István készítette, a fotók jelentős része Kiss T. József munkája, a kötetben található portrék pedig a 24 Óra hasábjairól ismert Mórocz Károly tollából származnak. – Rendkívül sokat köszönhetünk az itt élőknek, akik tárgyi emlékeikkel, fotóikkal és történeteikkel segítették, hogy a könyv minél informatívabb legyen – mondta dr. Partali László. – Bízom benne, hogy a könyv mostanra már megtekinthető kézirata meggyőzi a reménybeli szponzorokat, hogy érdemes odaállni egy ilyen színvonalas és várostörténeti szempontból rendkívül jelentős kötet mellé.
forrás: tatabanya.hu
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu