Támogatás a tatabányai Múzeumnak

A Tatabányai Múzeum a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően egy új, több szinten is hasznosítható érintőképernyővel gyarapodott – jelentette be nemrég Kisné Cseh Julianna főmuzeológus. Mint mondta, az új technikai eszköz a Szabadtéri Bányászati Múzeum Iskolatörténeti kiállításában használható, s a belétáplált program felhívta magára mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek figyelmét.
A Tatabányai Múzeumról:

A Múzeum három helyen, több állandó és időszaki kiállítással működik. Munkásságának elismeréseként 1998-ban megkapta az "Év múzeuma 1997" kitüntető címet.

A Múzeum kiemelt feladata a megye ipari, gazdaságtörténeti és oktatástörténeti anyagainak, valamint Tatabánya és környéke régészeti, néprajzi, helytörténeti, fotóművészeti anyagának gyűjtése, feldolgozása, bemutatása.

Tatabányai Múzeum

Tatabányai Múzeum


A több, mint százezer darabból álló gyűjtemény leggazdagabb egységei: a helytörténeti (ezen belül az életmód-történeti), az iskolatörténeti, az ipartörténeti (ezen belül a bányászattörténeti), a numizmatikai, a régészeti és fényképgyűjtemény.

A Tatabányai Múzeumnak van a megyei múzeumi szervezeten belül a leggazdagabb fotóarchívuma. Tatabánya megyei jogú város többéves anyagi támogatásának köszönhetően 1992-ben jött létre és egyre nagyobb ütemben gyarapodik a múzeum régészeti gyűjteménye.

Forrás: tatabánya.hu,www.invitation.hu

-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!