Szórakoztató- és bevásárlóközpont Újvárosban
"Az önkormányzat már korábban jóváhagyta egy kereskedelmi és szórakoztatóközpont építését a megyeszékhelyen.
A több mint 25 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény a vasútállomás szomszédságában lesz. A 2006 őszére elkészülő beruházás értéke eléri a négymilliárd forintot.
A beruházás előszerződéseit pénteken délelőtt írta aláé Bencsik János polgárnmester és Galántai Péter, a beruházó Galbor kft. ügyvezető igazgatója. Az eseményen részt vett Lévai Ferenc alpolgármester, Bársony László, a gazdasági és Partali László, a jogi bizottság elnöke, valamint Gíber Erzsébet, a gazdaságfejlesztő szervezet ügyvezetője. A tervező és generálkivitelező Pannonterv Kft.-t Halász István okleveles építészmérnök, a bevásárlóközpont tervezője képviselte.
Bencsik János polgármester kiemelte: másfél évvel ezelőtt vetődött fel az ötlet a bevásárlóközpont építésére, amely másfélszer akkora, mint a korábban az elképzelések között szereplő Ságvári Endre úti pláza lett volna. A mostani projekt sok új elemt tartalmaz: sikerült megegyezni a beruházóval a parkolók ügyében: ezserint a Győri és az Esztergomi úti lakóházak belső udvarában szilárd burkolatú autóleállók egészítik ki a központban kialakítandó mélygarázsokat. Megújul a gyallgos aluljáró, ahol akadálymentesen közlekedhetnek majd a mozgáskorlátozotak is. A polgármester kiemelte az önkormányzati szakbizottságok és a GFSZ szerepét az előkészítésben."
(Forrás: www.tatabanya.hu)