Szeptember végéig megújul a Midlothian park

A Midlothian park felújítására vonatkozó tervek már 2007-ben elkészültek, s a tavalyi költségvetésben szerepelt is a beruházás összege, ám a pénzügyi nehézségek és a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt csak most kerülhet sor a kivitelezésre – mondta a tájékoztató kezdetén Schmidt Csaba, hozzátéve: a csaknem 47 millió forintos beruházás pénzügyi fedezetét a város 2,6 milliárd forintos kötvénykibocsátása alapozta meg.

Tatabányának fontos közösségi tere a Midlothian park - jelentette ki. – Most, ebben az örömteli pillanatban külön köszönet illeti Bognár Zoltánt, a körzet önkormányzati képviselőjét, aki rengeteget dolgozott azért, hogy ez a park megújulhasson.


Ezt követően Bognár Zoltán ismertette a beruházás előkészítésének eddigi előzményeit, illetve eredményeit. Mint mondta, képviselői programjának legfontosabb eleme a Midlothian park felújítása, amelyről már 2007-ben rendszeres lakossági fórumokon egyeztetett a környéken élőkkel. – Számos javaslat érkezett a lakóktól, például a jövőbeni növényzet kialakítására, s ezeket be is építettük a későbbi tervekbe – mondta a képviselő, rámutatva, hogy a folyamatos tájékoztatás a jövőben is folytatódik. – Az üzletek és lépcsőházak bejáratánál tájékoztató táblákat fogunk kihelyezni, amelyek alapján mindenki képet kaphat arról, hogy miként fog kinézni a megújult Midlothian park.


Bár a kivitelezés július 6-án kezdődik, tavaly már folytak előkészítő munkálatok a parkban. Ekkor cserélték le a földben húzódó, elavult távhővezetékeket. Ezt eredetileg csak egy későbbi időpontban tervezte a szolgáltató, de mivel a felújítás addig nem kezdődhetett el, amíg ez el nem készült, képviselői javaslatra átütemezték a vezetékcsere időpontját.


Bognár Zoltán elmondta, hogy a beruházás a tervek szerint szeptember 30-ig elkészül, de ha az időjárás kegyes lesz a kivitelezőkkel, az átadásra akár két héttel hamarabb is sor kerülhet. – Természetesen az is fontos, hogy a megújult Midlothian parkot megóvjuk az itt élők számára – jelentette ki. – Ezért amellett, hogy számítok a rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrség segítségére, azt is szeretném elérni, hogy a park biztonságára a jövőben térfigyelő kamerák is vigyázzanak.


A tájékoztató végén Petkovics Zoltán, a kivitelezést végző Geotech Kft. ügyvezetője arról szólt, miként befolyásolják majd a munkálatok környékbeli lakók hétköznapi életét. Elhangzott: a beruházás viszonylag szerencsés időpontban zajlik, mivel a környékbeli bölcsőde, illetve iskola működése egy ideig még szünetel. – Egy teljes átépítés során óhatatlanul előfordulhatnak kisebb kellemetlenségek, de a parkon az átjárást és az üzletek megközelíthetőségét folyamatosan biztosítjuk – mondta. – A csapadékvíz elvezetésével kapcsolatban vannak még kérdőjelek, hiszen 2000 négyzetméternyi térkőburkolatot helyezünk el, de meggyőződésem, hogy a munkálatok során erre is találunk megoldást.


Forrás: tatabanya.hu

-kt-

 

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu