Szakképzési tanulmányi ösztöndíj a tatabányai diákoknak - Tatabánya

Tatabánya - A főiskolai, egyetemi tanulmányokat folytató diákok mellett, a mostani félévben már pályázhattak a Stúdium Közalapítvány ösztöndíjára a géplakatos, a fémforgácsoló, a szerszámkészítő és a műanyag-megmunkáló szakmát tanuló tatabányai diákok.
A kuratórium döntött arról, hogy kik kapják a támogatást.

Bencsik János polgármester szerint a szakképzési ösztöndíj bevezetése azért is fontos, mert a fejlett technológiát alkalmazó cégek városba telepedése következtében egy nagyobb az igény a felkészült szakemberekre.

Elmondta: a városban már két éve elkezdődött a helyi szakképzés reformja. A Stúdium Közalapítvány pályázati felhívására hetvenkilenc egyetemi, főiskolai hallgató pályázott. Az őszi szemeszterben a kuratórium döntése értelmében harminckét főiskolás, egyetemista részesült ösztöndíj-támogatásban.

A kuratórium összesen 1 millió 575 ezer forintot szavazott meg felosztásra ebben a félévben. A szakképzési ösztöndíjat huszonhatan kapták meg a városban. Esetükben az alapösztöndíj havonta hatezer forint lesz. A 3, 5-ös tanulmányi átlag felett teljesítő tanulók kilencezer, a jeles eredményt elérők pedig havi tizenkétezer forintot kapnak. A diákoknak félévente kell pályázni a Stúdium Közalapítványnál.

A 2007/2008. tanév első félévében a következő egyetemi, főiskolai tanulmányokat folytató hallgatók részesülnek ösztöndíjban: Kövi Tímea, Petrik Attila, Szabó Gábor, Szekeres Péter, Udvardi Bálint, Kovács Tünde, Lőrincz Alexandra, Hummel Alexandra, Fejér Katalin, Kovács Réka, Hegymegi Dávid, Besenyei Balázs, Nádasi Dóra, Varga Katinka, Poczik István, Schatz Andrea, Korai Zsolt, Hetesi Andrea, Jakab Zsófia, Schmidtmayer Helga, Révész Edit, Varga Benedek, Györkös Eszter, Zsadon Andrea, Nagy Ágoston, Ladányi Réka, Varga Máté János, Kiss András, Furák Szandra. Szabó Zsófia, Tóbiás Georgina, Zöld Ágnes.

A 2007/2008. tanév első félévében a következő, szakképzésben tanulmányokat folytató diákok részesülnek szakképzési ösztöndíjban:
Antal-Kis Lóránd, Mészáros Antal Márton, Babai Csaba, Kovács Imre Gábor, Nemes Zsolt, Jókuthy István, Ring László, Erdei Barnabás, Zsebő Gábor, Balázs Csaba, Nagy Ferenc, Aranyosi Bálint, Mikulinszki Norbert, Klausz Csaba, Kovács Péter, Pokornyi Róbert, Tóth Richard, Katona Zsolt, Császár Tivadar, Bacsa Mihály, Szepesi Sára, Pánovics Zoltán, Mák Richárd, Kiss Viktor, Brátis Szabolcs, Borsos Norbert.

Forrás: http://www.tatabanya.hu

Darabokban a felszentelt harang - Tatabánya - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Tatabánya városról!

Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz


A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu