Sokat zsákmányoltak a tolvajok
Több mint 6 millió forintot vitt el két férfi egy idős hölgytől kedden.
Kedden délelőtt kopogott be az idős hölgyhöz egy férfi és azt állította, hogy a szomszédja. Elmesélte a néninek, hogy már többször is kirabolták. Azt állította, hogy a kert hátulján másztak be és már több mindent elvittek az udvarról, sőt egyszer még az egyik mellékhelységet is felfeszítették.
Az álszomszéd a kerítésbe akart áramot vezettetni
Azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy áramot akar vezettetni a kerítésbe és már hívott is egy villanyszerelőt, mesélte a hölgynek. Ekkor toppant be az álvillanyszerelő. A villanyszerelő a kert végébe ment a hölggyel hogy megmutassa mit is tervez álszomszédja. Addig a másik fiatalember besurrant a házba és gyors kutatás során megtalálta az idős néni évek alatt félretett pénzét.
A nénitől több mint 6 millió tünt el
Az idős hölgy visszatérve a házba vette észre hogy megtakarított pénze, több mint 6 millió forint eltűnt. Ekkora zsákmányra talán még maguk a tolvajok sem számítottak. A bűnelkövetők ismételten bebizonyították, milyen hiszékenyek az állampolgárok, valamint azt, hogy a pénznek bankban lenne a helye.
Forrás: Tatabánya.hu
-DS- MCOnet
Tatabánya Online - tataon.hu