Sikeres volt a 16. Vértes Expo

A válság miatt kisebb területen, és kevesebb kiállítóval megrendezett 16. Vértes Expo új formája sikert hozott. A „vásárok vására” szlogennel meghirdetett vásárra három nap alatt nyolcezernél is több érdeklődő látogatott el a tatabányai sportcsarnokba. A szervező Sportmix Kft. az idei rendezvényre leginkább olyan kiállítókat invitált, akik akciós áraikkal, rendkívüli kedvezményeikkel a vásárlók pénztárcáját kímélő megoldásokat kínálnak.
A látogatók hálásak voltak a kezdeményezésért. Péntektől vasárnapig csak az esőben csillapodott a vásárlási kedv, pedig a szombati munkanapon kevesebb érdeklődőre számítottak a kiállítók.


A Szent Borbála Kórház standján csaknem ezren jelentkeztek valamilyen szűrővizsgálatra, így az egészségügyi intézmény méltán érdemelte ki a Közönségdíjat, melyet vasárnap délután adott át a vásárigazgató Weisz Tamás – egy ötvenezer forint értékű nyomdaipari utalvánnyal együtt. A több száz kitöltött látogatói kérdőív alapján odaítélt díjat az Oktáv-Ker Kft. is átvehette. Ők szemes és őrölt kávékülönlegességgel jelentek meg a vásáron, 1600 adag forró italt kóstoltattak meg a közönséggel három nap alatt.


A Vöröskereszt által szervezett véradás hatalmas érdeklődés mellett zajlott. Pénteken és szombaton 220-an jelentkeztek véradásra a Vértes Expón, ahonnan 180 egységnyi vért tudtak továbbítani az egészségügynek. A véradók között egy országos akció részeként kisorsoltak egy Indesit mosógépet, melynek a tatabányai Marthon Ildikó Judit örülhetett.


A Vértes Volán Zrt. standján a tatabányai helyi közlekedéssel kapcsolatosan kitöltött kérdőívek sorsolásán hat darab, szeptember 1-jétől december 31-ig érvényes helyi bérlet talált gazdára.


A szervezők nem feledkeztek meg a jótékony akcióról sem, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan az idei belépőjegyek árából is felajánlottak 50 ezer forintot a Tappancs Állatotthon javára.


Újdonságnak számított a lecsófőző- és receptverseny, amit még az eső sem tudott elmosni. Az előzetesen jelentkező csapatok ugyanis hazavitték az alapanyagot, majd szombat délután visszahozták a vásárba és megvendégelték a kiállítókat és a szervezőket. Így az eredmény döntetlen lett, hiszen helyezés nem született, de a finom étel mind elfogyott.


A hétvégi programok között kapott helyet a sakk szimultán. Kállai Gábor nagymester tizenéves fiatalokkal játszott szimultánt, és könyveit dedikálta a vásárban. A sportágat a sakkszövetségben is népszerűsítő Kállai az expón elmondta: vannak olyan pedagógiai módszerek, amelyek már a legifjabb kortól használják a sakkjáték által kifejleszthető készségeket. Azok a gyerekek, akik ezzel a sportággal foglalkoznak, később az élet több területén is nagy hasznát veszik a tanultaknak.

forrás: tatabanya.hu

-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu