Sebességkorlátozók épülnek a lakók kérésére
Sebességkorlátozó küszöböket építenek ki Kertvárosban a Szőlődomb, a Cseresznyefa és a Domb utcában. A többnyire csak „fekvőrendőrként” emlegetett sebességcsökkentő eszközök telepítését a környéken lakók kérték Fekete Miklós önkormányzati képviselőtől, aki a beruházás 700 ezer forintos költéségét saját fejlesztési keretéből finanszírozza.
Augusztus első hetében még csak kijelölték a sebességkorlátozó bordázatok helyét, amikor a három utca lakói véleményezhették az elhelyezést, a napokban viszont már be is fejezik az építést. – A környéken élő emberek áprilisban jelezték, hogy a lakótelep és a kertes övezet határán fekvő utcákban nagyon gyorsan hajtanak az autósok – mondta Fekete Miklós, a körzet önkormányzati képviselője. – Miután meggyőződtem arról, hogy a helyzet valóban balesetveszélyes, a leggyorsabb megoldást választva úgy döntöttem, saját fejlesztési keretemből segítem a sebességcsökkentő eszközök létesítését. Mindez 700 ezer forintba került.
Nem ez az egyetlen beruházás, amely a képviselő segítségével valósul meg. A napokban fejezik be a Petőfi utca és a lakótelep közti labdázó kerítésének újjáépítését, illetve magasítását is, amely összesen 120 ezer forintba kerül. A környékbeli kertes házak lakói régóta sérelmezték, hogy a gyerekek által elrúgott labdák gyakran az ő portáikon landoltak. A mostani korrekció ezt a problémát orvosolja. Fekete Miklós elérte, hogy az önkormányzat ígéretet tett: amennyivel ő a képviselői keretéből támogatja a munkálatokat, ugyanannyival segíti a hivatal is a beruházást. Így a képviselő, illetve az önkormányzat egyaránt 60-60 ezer forinttal járult hozzá a kivitelezéshez.
forrás: tatabanya.hu
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu