Schmitt Pál Tatabányán vállalkozókat is meglátogat
Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke október 19-én Schmidt Csaba polgármester meghívására Tatabányára látogat- jelentették be.
Kiss Norbert, Magyarország Köztársasági Elnökének Hivatal vezetője elmondta, hogy a köztársasági elnök országjáró útjának tatabányai mottója:”A tanulás mellett a szakmák becsületét is vissza kell nyerni.”
Megtudtuk tőle, hogy Schmitt Pál a megyeházán részt vesz azon a „baráti” közgyűlésen, amelyet a megye és a megyei jogú város közösen tart meg, és itt elismeréseket is átad. Ezután a város egyik középiskolájának osztályfőnöki óráján a sport szerepéről és jelentőségéről beszél a diákoknak. Felkeres egy Tatabányán működő japán céget az ipari parkban és egy magyar vállalkozást a városban.
Forrás: tatabanya.hu
-kt-