Rendbe teszik a hulladéklerakókat Tatabányán


2009. április 1. – Aláírták a már használaton kívüli tatabányai hulladéklerakók rekultivációjára vonatkozó európai uniós pályázathoz kapcsolódó tervezési szerződést a nyolcvanhat településből álló Duna Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás képviselői április elsején a tatabányai Városházán.
A tatabányai társulás több mint 164 millió forintos támogatást nyert a program előkészítésére.

A tatabányai települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációjára kiírt KEOP pályázaton a társulás közel 165 millió forint támogatást nyert a rekultiváció előkészítésére és a tervek elkészíttetésére. Az előkészítés teljes költsége 194 millió forint.

 

A tatabányai projekt célja a társulás területén található elhagyott hulladéklerakók környezetvédelmi előírásoknak megfelelő lezárása, az érintett területek tájba illesztése. A társulás tagönkormányzatai tudatában vannak, hogy a környezet állapotának megőrzése, javítása terén csak is összefogással érhetik el céljaikat.

 

A tatabányai támogatási szerződés aláírását követően a társulás közbeszerzési eljárások során kiválasztotta a közbeszerzési tanácsadót, a jogi feladatokat ellátó ügyvédi irodát valamint a projekt menedzsment feladatokat végző szervezetét. A tervezési feladatok ellátására a GOLDER-MKM Konzorcium adta a legjobb ajánlatot. A rekultiváció tervezett kivitelezési költsége meghaladja a négymilliárd forintot.

 

A tatabányai Duna – Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás KEOP települési szilárd hulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztésére kiírt pályázatán 375 millió forint támogatást nyert a rendszer előkészítésére, melynek teljes költsége 441 millió forint. A tervezett fejlesztés értéke meghaladja 10 milliárd forintot. A tatabányai fejlesztési program átfogó célja, a fenntartható településfejlődés környezeti feltételeinek, a települési környezet állapotjellemzőinek javítása, és az egészséges, tiszta települések, valamint a program által érintett lakosság környezeti biztonságának megteremtése.

 

Bencsik János, a gesztor önkormányzat vezetője a települések összefogását emelte ki, mert a mai széthúzó közéletben, 86 település közös fellépése a környezet állapotának javítása területén példaértékűnek mondható. Úgy látja, hogy a tatabányai társulás tagjai együttesen sokkal hatékonyabban képesek befolyásolni, ellenőrizni a környezetükben lezajló folyamatokat. A megyeszékhely polgármestere hangsúlyozta: a projekt hozzájárul a környezeti károk megelőzéséhez és a begyűjtött hulladékok újrahasznosítási arányának növeléséhez.

 

A Tatabányán létrehozandó beruházások (gépi hulladékválogató, komposztáló, mechanikai hulladékkezelő létesítmény, lerakó-bővítés) tervezett összege 3 milliárd forint. A Duna – Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszerben kiemelt szerepet kap a természeti erőforrásokkal való takarékoskodás, a településeken képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, a keletkező hulladék hasznosítása vagy környezetkímélő ártalmatlanítása. A szervezet 2004-ban alakult meg, hogy Komárom-Esztergom megye területén, Fejér megye északkeleti részén és Pest megye nyugati felén megteremtse az unió előírásainak megfelelő, korszerű hulladékgazdálkodás feltételeit.




Forrás: www.tatabanya.hu

Tatabánya Online: tatabanya.mconet.biz
Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Tatabánya