Országos Bányásznap Tatabányán
Tatabánya városa örömmel vállalta fel az Országos Bányásznap szervezésével járó feladatokat, hiszen ez jó alkalom arra, hogy a bányászok országos közössége előtt is számot adhasson a bányászattal kapcsolatos helyi hagyományok megőrzése terén kifejtett erőfeszítéseinek eredményeiről - mondta köszöntőjében Bencsik János polgármester, országgyűlési képviselő a Jászai Mari Színházban megtartott csütörtöki ünnepségen.
A város vezetője emlékeztetett arra, hogy az elmúlt néhány esztendőben Tatabánya sorra újította fel azokat a jóléti intézményeket, melyeket még a háború előtt hozott létre a Magyar Általános Kőszénbányák Részvénytársaság. A megyeszékhely város kilencmilliárd forintot fordított a városi színház, a Tatabányai Sport Club létesítményeinek felújítására, valamint az újjáépített strandra és élményfürdőre.
Bencsik János - aki az Országgyűlés Energetikai Albizottságának is tagja - kiemelte, hogy a Föld méhe a nemzet vagyonát rejti. Az abból származó közösségi hasznot az állam erőforrás-gyarapító rendszereinek megújítására kell fordítani, mint ahogy azt tette a két világháború között a MÁK Rt is. A továbbiakban szólt arról, hogy a hazai karsztvíz, és termálvíz készleteket közösségi tulajdonban kell tartani, mert azok kiemelt szereppel bírnak az ország ivóvíz-, és energiaellátásában, valamint az igen szép jövő előtt álló biokertészet fejlesztésében, az ország idegenforgalmi potenciáljának bővítésében. - fogalmazott Bencsik János.
Az 59. Tatabányai Bányász Napok egész hétvégén folytatódnak. A hagyományos kegyeleti megemlékezések mellett, az Ipari Skanzen, Szabadtéri Bányászati Múzeum területén kulturális programok, kiállítások várják az érdeklődőket. Az óvárosi Május 1. Parkban kézműves vásár és színes szórakoztató műsorok lesznek. A Jászai Mari Színház ismét megrendezi a Színházi Évadnyitó Napokat (SZÉN), s kipróbálhatják erejüket a csilletoló verseny résztvevői. A bányásznapok zárása a hagyományos szalamanderes felvonulás lesz, tűzijátékkal.
(Forrás:fidesz.hu)
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu