Műszaki átadás a Bánki Donát TISZK-ben - Tatabánya

Tatabánya - Csaknem 343 millió a felújításra.
Csaknem 343 milliós beruházásban, három hónap alatt újították fel a tatabányai térségi integrált szakképző központ központi képzőhelyét. A műszaki átadáson, szerdán délelőtt a kivitelezők és a TISZK vezetői mutatták be az épületegyüttest az önkormányzat vezető képviselőinek és a pedagógusoknak.

Bencsik János a műszaki átadáson elmondta: a rekonstrukció során több mint 3000 négyzetméteren újították meg az épületrész oktatási és kiszolgáló helyiségeit az Európai Unió által is támogatott projektből.

A Bánki Donát TISZK Kht. égisze alatt zajló fejlesztés során az épület alsó szintjén kaptak helyet az elméleti oktatást szolgáló helyiségek, többek között a könyvtár és médiatár, nyelvi laborok, számítástechnika laborok, multimédiás konferenciaterem, tárgyalók, csoportszobák és karriertanácsadó. Felújították a gyakorlati képzéshez nélkülözhetetlen szaktermeket is, a hegesztőműhelyt, a mechanikai mérőlabort, az elektro-pneumatika-, az elektro-hidraulika- és az elektrotechnika labort, valamint a CNC oktatótermeket.

Mezővári Tibor, a kht. ügyvezetője közölte, hogy a következő hónapok feladata lesz a gépek és csúcstechnikai eszközök, illetve a bútorok megvásárlása, ezen beszerzések összértéke megközelíti a 332 millió forintot. A projekt humánfejlesztési részében jelenleg is folyik a tanárok felkészítése és a moduláris tananyagok összeállítása, valamint a közeljövőben ennek keretében lezárul a TISZK-hez kapcsolódó intézmények eszközfejlesztése is.

Mint ismeretes, az országos hálózat részeként Tatabányán jöhetett létre az egyik, regionális tevékenységet folytató Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK). A megvalósítást célzó projektre egy hármas konzorcium pályázott. Ennek tagjai: a tatabányai és az oroszlányi önkormányzat, valamint a megyeszékhely Modern Üzleti Tudományok Főiskolája. A Bánki Donát TISZK-kel megvalósuló program a képzési struktúra reformját támogatja. A projekt költsége 1,2 milliárd forint, amelyben Tatabánya mintegy 103 millió forinttal vesz részt.


(Forrás: www.tatabanya.hu)

Műszaki átadás a Bánki Donát TISZK-ben - Tatabánya - Szóljon hozzá!

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu