Műholdról vezérelt vonatok

Tatabánya - Nemrég a svájci Stadler AG nyerte el a MÁV Zrt. 30+30 villamos motorvonat tenderét.
Az első két szerelvény még az idén megérkezik, és a Budapest-Déli pu.-Székesfehérvár, a Budapest-Déli pu.-Tatabánya és a Budapest-Déli pu.-Pusztaszabolcs vonalon jár majd.

A fejlesztéshez e vonalakon is a Budapesti Közlekedési Szövetség egyesített bérlete társul. Klimatizált utastér, műholdról vezérelt tájékoztató, kényelmes ülések, akadálymentesített peronok.

655_2006080192734_9.jpg


Mindettől remélik, hogy gépkocsi helyett többen választják a vasutat. Az új vonatok 2007 elejétől közlekednek menetrendszerűen. A vasúti forgalomnak 44%-át adó elővárosi forgalmat fejlesztve felújítják, bővítik Biatorbágy, Herceghalom és Bicske állomását, őrzött parkolókat építenek.

Ez az első olyan elővárosi vasútfejlesztés, amelyhez uniós támogatást sikerült szerezni. A második nemzeti fejlesztési terv a 2007-2013 közötti időszakra 60 milliárd forintot irányoz elő az elővárosi fejlesztésekre. A beruházás a tatabányai vasútállomás - a Konzum - jövőjét is érinti majd. A néhány éve épült high-tech épület új köntöst kaphat és az őszre elkészülő Vértes Centerrel együtt Tatabánya központjának új arculatot adhat.

(Forrás: www.tatabanya.hu)

Szóljon hozzá!